Kulcsár Edina ennivaló képen mutatta meg óriási babapocakját - Gyönyörű kismama
Napról napra egyre nagyobb Kulcsár Edina pocakja, aki most már tényleg az utolsó hetekben van harmadik gyermekével.
Az egykori szépségkirálynő nagyon boldog időszakát éli, hiszen élete szerelmével, a rapper G.w.M-mel tűkön ülve várják első közös gyermekük érkezését, aki igazi meglepetésnek indult a kapcsolatukban. A pár januárban ünnepelte első évfordulóját, ám az első egy év alatt annyi mindent éltek meg, mint más párok 4-5 év során. Bár a kapcsolatukat sokan ki akarták kezdeni, ők minden alkalommal kiálltak egymás mellett, ma pedig erősebbek, mint valaha.
Ezt nemcsak Edina kerekedő pocakja, hanem házasságkötésük is bebizonyította, hiszen a rapper Edina előtt első két gyermekének anyját sem vezette oltár elé. Nem is csoda, hogy Kulcsár Edina terhessége igazi áldás volt számukra, akinek a nevét közösségi oldalukon árulták el. Ez pedig nem más, mint az Amara név. Edina azonban úgy véli nemcsak a boldogság és a szerelem vezette el idáig, hanem a hozzáállása is.
Legutóbbi posztja alatt megosztotta néhány gondolatát, mégpedig azzal kapcsolatban, hogy az első két terhessége során mennyit aggodalmaskodott, félt és gondolkozott a gyerekei nevelésének összehangolásán. Most viszont úgy érzi, hogy minden a legjobban és legkönnyebben fog alakulni, amihez nagy köze van a gondolkodásának megváltozása is. Az ennivaló képen - amit IDE kattintva lehet megnézni - egyébként nemcsak a szépen kerekedő pocakját, hanem kisfiát is láthatjuk, aki szemmel láthatóan nagyon várja kishúga érkezését.
Ezt olvastad már?
Híres magyar nők, akik a párjuk által lettek ismertek