Folytatódik a Korhatáros szerelem: megmutatták az első fotót

imdb
Léna

Az első évad sikerét tekintve nem is volt kérdéses, vajon lesz-e második, de most már biztos, hogy folytatódik a Korhatáros szerelem.

Tavaly decemberben került adásba a TV2 új sorozata, a Korhatáros szerelem, ami rögtön óriási siker lett. Persze ez nem csoda, hiszen nagyon szuper szereplőgárdát sikerült összehozniuk a készítőknek: többek között Kovács Patrícia, Dobó Kata és Kovács Tamás alakítják a főszereplőket.

Olvasd el ezt is!
Már hivatalos: vele randizik a fiatal, szexi magyar színész

Az első évad már véget ért, ezek után pedig lehetett sejteni, hogy folytatódik majd a sorozat. Most viszont már biztos, hogy a színészek is gőzerővel a második évadra koncentrálnak: a Korhatáros szerelem egyik színésznője, Rujder Vivien (ő alakítja Bettit) osztotta meg az első fotót arról, hogy már együtt a csapat, és forgatják az új részeket.

Sajnos még nem lehet tudni, mikor kerülnek adásba az új részek, de az első évadot tekintve biztos, hogy a Korhatáros szerelem folytatása is nagyon klassz lesz!

Olvasd el ezt is!
"Szerintem nem számít a kor, a szerelem az szerelem" - Exkluzív interjú a Korhatáros szerelem két jóképű főszereplőjével

Addig is jöhet egy kis ajánló sorozat témában!

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
7 magyar tévésorozat, amitől azonnal elfelejtjük a rosszkedvünket