Elgondolkodtató oka van annak, miért nem akarnak a mai fiatalok gyereket

UIP-Duna Film/Felkoppintva
Kamilla

Egyre kevesebben vállalnak gyereket, amelynek számtalan oka között egy igen meglepőt, ám annál érthetőbb indokot is felfedezhetünk.

Gondolom nektek is feltűnt az elmúlt évek szélsőséges éghajlatváltozása. A tél már nem is tél, az ősz és a tavasz kisebb túlzással, de eltűnt. Egyszer 8 fok van, aztán 25. Migrén, egyre rosszabb gyümölcs- és zöldségtermés, kihalóban lévő állatfajok… Megdöbbentő, hogy mennyi mindenre lett hatással a globális felmelegedés, és ennek a következő 10-20 évben ennél is drasztikusabb következményei lesznek.

Nem csoda, hogy számtalan fiatal felnőtt hozta meg a döntést, hogy tudatosan nem vállal gyereket. Ebbe a csapatba tartozom jómagam is. Én még abban az időben születtem, amikor gyermekként minden télen egy méteres hóban vitt apukám oviba, amikor a tavasz virágba borult, és nem szakadt a nyakunkba derült égből villámcsapásként a századik hidegfront, és még sorolhatnám. Persze ez csak egy a számtalan ok közül, de talán az egyik leghelytállóbb és érthetőbb.

Az Arizonai Egyetem kutatói azt az eredményt kapták egy friss felmérésből, hogy sok 18-35 éves fiatal szerint az örökbefogadás a gyermekvállalás "felelősségteljesebb" alternatívája, méghozzá három nagy probléma miatt.

Olvasd el ezt is!
Szépségápolás vegán módra! 5 lépés, hogy tökéletesen menjen

1. Túlfogyasztás:

Szinte az összes megkérdezett résztvevő sokat aggódik azon, hogy a gyermekvállalás hozzájárulhat-e az éghajlatváltozáshoz, mivel a több gyermek megnövekedett szén-dioxid kibocsátást és nagyobb erőforrás felhasználást jelent ahhoz képest, mint amennyi élelmiszer és a víz áll rendelkezésünkre.

2. Túlnépesedés

Régebben sok ember számára a legfontosabb kérdés az volt, hogy van-e gyermeke vagy sem. Ma azonban, ha a gyerekvállalás szóba kerül, egyre több fiatal gondolja úgy, hogy igenis felelősségteljesen kell gondolkodni és, ha már gyereket akarunk, akkor érdemes az örökbefogadás gondolatával is eljátszani. Ez ugyanis a túlnépesedés problémájára is megoldást nyújthat amellett, hogy egy életet is jobbá tehetünk.

3. Bizonytalan jövő

A fiatalok körében a harmadik probléma a bizonytalan jövő volt, mivel egyre több tudós állítja, hogy a Földnek meg vannak számlálva a percei, ha nem teszünk végre drasztikus lépéseket a megmentése érdekében. Ezen a generációnk valóban sokat töpreng, hiszen mi már magunkon is tapasztaljuk, hogy súlyos gondokkal kell szembenéznünk pár évtizeden belül, amelyre a most született fiatalok sokkal tudatosabb életszemlélete lehetne a megoldás.

forrás: Markus Spiske from Pexels

Én személy szerint egyetértek ezzel a gondolattal, hiszen – jó esetben – azért hozunk világra egy gyermeket, hogy boldogságunkat leljük a szülőségben, és persze neki is boldogságot adjunk. Még is mi értelme lenne az egésznek, ha ezt csak pár évig élvezhetné, vagy magára hagyjuk ezzel a teherrel, amit neki és a generációjának kéne rendbe hozni? Ezzel nem a szülésről vagy magáról a babavárásról akarok bárkit lebeszélni, mindössze gondoljunk bele, hogy röpke 10 év alatt mennyi mindenben változott a világunk és még mennyit fog, ha nem teszünk határozott lépéseket...

Olvasd el ezt is!
Egyre kevesebb nő szeretne férjhez menni – és megvan az oka is

Ezek az állatfajok kerültek a kihalás szélére az emberek felelőtlensége miatt...

Nézd meg a galériánkat - 10 kép
10 kihalás szélén álló állatfaj