Újabb sokkoló hír a palotából: Katalin után Károly királyt is meg kell műteni

Jonathan Brady - WPA Pool/Getty Images
Kamilla

Szerdán megdöbbentő közleményeket tett közzé a palota, kiderült ugyanis, hogy Katalin hercegné és Károly király is kórházba került.

Míg Katalin hercegné már átesett a hasi műtéten és lábadozik, addig III. Károly király csak jövőhéten fekszik be a kórházba, hogy elvégezzenek rajta egy korrekciós műtétet. Mint kiderült, az uralkodónál jóindulatú prosztatamegnagyobbodást diagnosztizáltak, amelyet egy műtéttel tudnak rendbe hozni.

A palota közleményében megerősítette, hogy a király jól van és a beavatkozás sokat fog javítani jelenlegi egészségi állapotán. Emiatt persze Katalinhoz hasonlóan neki is több hivatalos megjelenését kell elhalasztani, ám akárcsak a család többi tagja, úgy természetesen mindenki más is azt tartja szem előtt, hogy Károly minél előbb felépüljön.

Bár annak ellenére, hogy mindenki a gyógyulásukért drukkol, sokak szerint furcsa, hogy két ilyen magas rangú királyi családtagról egy és ugyanazon a napon adnak információt. III. Károly király egyébként maga ragaszkodott ahhoz, hogy egészségi állapotáról hírt adjanak, ugyanis szeretné felhívni a férfiak figyelmét a prosztata vizsgálatok fontosságára és arra is, hogy már a legapróbb tünettel is forduljanak orvoshoz.

A prosztatamegnagyobbodás gyakori az 50-es éveikben járó férfiaknál, de szerencsére ez az állapot ritkán lesz súlyos. Tanulmányok szerint azonban minden 3 férfinél jelentkeznek ennek a tünetei, de a többség már csak akkor kér orvosi segítséget, amikor már nehéz lesz számára a vizeletürítés.

Sajnos a színészvilágban volt, akinek a prosztatarákkal kellett megküzdenie!

Nézd meg a galériánkat - 3 kép
Színészek, akik megküzdöttek a prosztatarákkal

De bizonyos ételek csökkenthetik a kialakulásának kockázatát!

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
Ételek, amelyek csökkentik a prosztatarák kockázatát