Posztolok, tehát vagyok: a karácsonyi oversharing útvesztőjében

Unsplash/ Jonathan Borba
Tarapcsák Dalma

Az ünnepek alkalmával megsokasodnak a közösségi médiában a posztok, aminek persze számtalan oka lehet, azonban a szakértő szerint érdemes egy kicsit óvatosabbnak lenni a totális kitárulkozással – főleg, ha gyerekek is érintettek!

Olyan szép a karácsonyfa, készítsünk egy fotót róla! Mennyi szépen becsomagolt ajándék a fa alatt, ez bizony posztért kiált! Az idei menü biztosan szebb, mint a szomszédé, tegyük ki gyorsan a Facebookra! A kis Juliska először bilizett egyedül – mindezt a fenyőfa mellett –, ezt meg kell osztani legalább egy vicces Insta story-ban…

.

Olvasd el ezt is!
Nagyon menő: most Instagram és Facebook sztorikból tanulhatod meg a jelnyelvet!

Ismerősek az alábbi szituációk? Bizony kétségtelen, hogy az ünnepek alatt jóval több minden történik az életünkben, amit gyorsan meg szeretnénk osztani az ismerőseinkkel. Ilyenkor persze meg sem fordul a fejünkben az, hogy amit teszünk, valóban a javunkat szolgálja-e. Arról nem is beszélve, hogy bármilyen csúnyán is hangzik, sajnálatosan a gyerekes fotó mára bizonyítottan az egyik legtöbb lájkot kapó megosztási téma lett. Azonban nem szabad, hogy a lájk elvegye az eszünket, hiszen muszáj gondolni a holnapra, na meg az elkövetkezendő húsz évre. Dr. Baracsi Katalin LL.M családjogi szakjogász, internetjogász szerint nagyon meg kellene válogatnunk, hogy mit osztunk meg a világtérben. A szakértő szerint elsősorban a sharentinget, azaz a túlzott szülői megosztás fogalmát kellene minél inkább beépíteni és elterjeszteni a köztudatban

Kell-e szülőként a gyermekünk beleegyezését kérni arról, hogy posztolhatunk-e róla bármit az interneten? Mikortól? A válasz mindkét kérdésre egyértelműen és kizárólagosan az igen. A gyermeknek a fogantatástól kezdve vannak jogai, amit a szülőnek védelmeznie kell. A felnőtt létből fakadóan nekünk kell tudni meghúzni azt a határt, ahol nem tesszük gyermekünket nevetségessé. A számunkra vicces, gyerekkori botlások néhány évvel később egy kiskamasznak az „ultraciki” kategóriát jelentik. Nyilván nem egyszerű a helyzet, hogy egy beszélni nem tudó gyerektől, hogy kérjen az ember belegyezést. Ilyenkor is járjon mindenki fejében az, hogy én magam örülnék-e neki, hogyha egy ilyen felvételen szerepelnék. Plusz, ha már megosztok, akkor ezt tegyem a lehető legbiztonságosabb keretek között. Vegyem le a megosztás lehetőséget a gyerekről készült poszt esetében, tiltsam le a hozzászólás lehetőségét vagy egyszerűen csak egy zárt, családi csoportban történjen meg a megosztás, ahol csak egy bizonyos kör láthatja a felvételeket. Ahogy nagyobb lesz a gyerek érdemes közösen megbeszélni, hogy milyen kép, hova kerülhet ki. Bízzunk a gyermekünkben annyira, hogy képes véleményt mondani ebben a kérdésben. A karácsonyi beöltöztetések, ronda pulcsis felvételek, karácsonyi dalok hamisan éneklése az ultragáz kategóriába tartoznak.

-
forrás: Unsplash/Jonathan Borba

A közösségi médiában a fotónkra érkezett azonnal válaszreakció olyan endorfinnal lát el minket, hogy egy idő után nem tudunk megálljt parancsolni. Csak jönnek a képek egymás után. A közönség válaszának intenzitása persze egy idő után alábbhagy, ilyenkor pedig csak még rosszabbul érezhetjük magunkat a bőrünkben. Dr. Baracsi Katalin szerint sokszor nem is érezzük át, hogy az online jelenlét milyen hatással van az életünkre.

Ha valaki élete minden pillanatáról készít egy posztot, fotót, videót és azt azonnal elérhetővé teszi a közösségi médiában azt oversharingnek, azaz túlzott megosztásnak nevezzük. Sokan úgy élik az életüket, hogy a social media egy élő fényképalbum. A lájkvadászat betegség (kockázatos: a nagyszámú lájk reményében olyan dolgokat vállalok be, ami a saját testi épségemre is veszélyes – lsd. téli sportokban rejlő veszélyek – kezdő síelőként a legmagasabb szintű pályán siklok le és erről videót készítek, vezetés közbeni videózás). Az állandó online jelenlét rosszul hat az önértékelésünkre, társas kapcsolatainkra és ezzel lelki betegségeket okozhat nekünk. A filterek, az állandó kép-és videószerkesztések, azaz a valóság torzítása szintén ilyen tünetekkel párosulhat.

-
Olvasd el ezt is!
Már tudjuk, milyen fogások kerülnek Vilmos herceg és Katalin hercegné elé idén karácsonykor

A szakértő szerint az önszabályozás kulcsfontosságú, ha posztolásról van szó. A következő szabályok betartását javasolja, hogy ne essünk csapdába:

  • Gyerekek, fiatalok esetében fontos a kezdetektől biztonságon alapuló szabályok felállítása.
  • Tartalom tekintetében vegyük figyelembe azt, hogy ne töltsünk fel, osszunk meg magunkról olyan tartalmakat, amelyekkel a későbbiekben bajba kerülhetünk, kínos, kellemetlen pillanatokat okozhatnak, megalázó vagy zaklató helyzeteket eredményezhetnek.
  • Fontos az is, hogy az ilyen tartalmak esetében nem biztos, hogy egymagam vagyok a felvételen. Fontos, hogy mindenkit tájékoztassunk arról, hogy most pl. készítünk egy közös szelfit. Kérjünk beleegyezést az előállításhoz, mindenkit tájékoztassunk arról hová és milyen formában kerül fel a felvétel.
Nézd meg a galériánkat - 10 kép
Vicces karácsonyfa fail-ek