Részegen karambolozott Jonathan Rhys Meyers

Noel Vasquez/Getty Images
Menyes Barbi

A Tudorok 43 éves színészének nem először gyűlik meg a baja az alkohollal, és sajnos ez nem az első eset volt, hogy komoly bajba kerül az italozás miatt.

Szerencsére nem sérült meg senki abban a balesetben, amit a minap a világhírű színész, Jonathan Rhys Meyers okozott Malibun. A sztár az autójával karambolozott, a rendőrség pedig megállapította, hogy a véralkohol szintje magas volt, így letartóztatták.

Nem ez az első eset, hogy bajba kerül az ital miatt: Jonathan hosszú évek óta küzd alkoholproblémákkal, már legalább hatszor vonult be elvonókúrára, először 2005-ben járt ilyen intézményben.

Olvasd el ezt is!
Letartóztatták a Született feleségek Lynette-jét

2015-ben Meyers nyilvánosan kért bocsánatot rajongóitól egy „kisebb visszaesésért”, miután fotók készültek róla, ahogy a nyílt utcán kiiszik egy vodkásüveget. 2018 júliusában pedig megfogadta, hogy józan marad, miután feleségével és kisfiával egy repülőn utazva rúgott be iszonyatosan a színész.

Olvasd el ezt is!
Aki szép és fiatal nő, nem lehet alkoholista. Vagy mégis?

Sajnos nem ez az első eset, hogy a viselekedése miatt letartóztatják a színészt, de reméljük, hamarosan összeszedi magát!

Nézd meg a galériánkat - 10 kép
Sztárok, akik alkoholisták voltak