Az ok, amiért Jonah Hill csak 60.000 dollárt kapott A Wall Street farkasáért, míg Leonardo DiCaprio fizuja a 10 milliót is elérte

Stephen Lovekin/Getty Images
Barna Borbála

A színész élete egyik legjobb döntését hozta meg akkor, amikor elhatározta, nem harcol magasabb fizetésért.

Bár Leonardo DiCaprio csak 2015-ben kapta meg a régóta áhított Oscar-díját A visszatérőben nyújtott alakításáért, azért a két évvel korábban bemutatott A Wall Street farkasa dráma főszereplőjeként is lenyűgözte a nézőket, illetve a kritikusokat – ráadásul egy közel 10 millió dolláros fizetési csekkel búcsúzhatott a forgatástól. Ám míg Leo bankszámlájának egyenlege jelentősen gyarapodott a filmnek köszönhetően, addig kollégája, Jonah Hill mindössze 60 ezer dollárral távozott A Wall Street farkasa forgatásáról.

Ez a körülbelül 25 millió forintnak megfelelő összeg hétköznapi emberként persze még így is sokkoló szám egyetlen munkáért, azonban hollywoodi mércével valójában kifejezetten alacsony jövedelemről beszélhetünk. Sőt, a Screen Actor's Guild (SAG) szabályai szerint ez egyfajta minimálbér a színészek között. Jonah Hillnek viszont jó oka volt arra, hogy beérje kevesebb nullával (is)!

Olvasd el ezt is!
Egy bennfentes elárulta, Leonardo DiCaprio miért döntött a szépséges Gigi Hadid mellett

A magyarázat egyébként meglepően egyszerű: a sztár egyszerűen csak Martin Scorsese rendezővel szeretett volna dolgozni, így számára ez a projekt nem a pénzről szólt.

Ez volt az ajánlatuk, én pedig azt mondtam, még aznap este aláírom a papírt

-

– mesélte Jonah Hill, majd azt is hozzátette, ragaszkodott hozzá, hogy azonnal elküldjék neki a szerződést. „El akartam fogadni, mielőtt meggondolják magukat.” A színész nem titkolja, félt attól, hogy mégsem szerepelhet a filmben, ezért siettette, hogy jogi úton is hivatalossá tegyék a felkérését. „Eladnám a házam és minden pénzemet neki adnám, ha neki dolgozhatnék” – utalt Martin Scorsese direktorra.

forrás: A Wall Street Farkasa c. film

Ma már tudjuk, Jonah Hill lelkesedése (és persze színészi teljesítménye) lenyűgözte A Wall Street farkasa rendezőjét, mert később nekiadta a Grateful Dead frontemberéről, Jerry Garciáról készülő életrajzi filmje főszerepét. Sőt, ennek a mozinak az ötletét magától Jonah Hilltől kapta, akinek végül az otthonát sem kellett elárusítania az újabb közös forgatásért…

Olvasd el ezt is!
Jonah Hill sokaknak adott erőt a posztjával - Önelfogadásra buzdít másokat a róla készült lesifotók miatt

Ezzel szemben akad pár nagyon negatív élmény is Hollywoodban híres rendezőket illetően.

Nézd meg a galériánkat - 9 kép
10 színész-rendező páros, akik soha többé nem hajlandók együtt dolgozni