Jön a Wednesday Addams élőszereplős sorozat, méghozzá a Netflixen - És a rendező sem lesz piskóta

Paramount/Getty Images
Kamilla

Most már hivatalos: Tim Burton az év sorozatát készíti a Netflixre.

A világhírű rendező és a streaming szolgáltató már egy ideje tervezi az Addams family élőszereplős sorozatát, ám egészen eddig nem sikerült tető alá hozni, legfőképpen a tavalyi kaotikus év miatt. Most azonban úgy döntöttek, hogy mernek nagyot álmodni, és újraalkotják a 90-es évek népszerű családi filmjét, csak most animáció helyett élő szereplőkkel. A történet pedig kap egy másik csavart is! Ha lehet hinni a legfrissebb híreknek a sztori a Christina Ricci által megformált Wednesday szemszögéből lesz bemutatva.

Olvasd el ezt is!
Egyszerűen zseniális! Megérkezett a Szörnyella de Frász előszereplős filmjének első előzetese

A szériában is nagy hangsúlyt kapnak a természetfeletti furcsaságok, illetve maga Wednesday is, aki a Nevermore Akadémián igyekszik elsajátítani képességeit, miközben egy gyilkosságot is meg kell akadályoznia, valamint a családot sújtó rejtélyre is meg kell találnia a választ. De, ha ez nem lenne elég még az iskolai kapcsolatai sem könnyítik meg a helyzetét.

A készülő széria 8 részes lesz és nem meglepő módon a Wednesday címet kapta. Illetve ez lesz Tim Burton első televíziós rendezői debütálása. És őt ismerve csak jóra számíthatunk!

Ha kíváncsi vagy, mely híres embereket rúgták ki a készülő projektjeikből, akkor kattints a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
Híres emberek, akiket kirúgtak a készülő projektjeikből