Egyszerűen zseniális! Megérkezett a Szörnyella de Frász előszereplős filmjének első előzetese
Végre kijött a várva várt első előzetes!
Eddig csak képeket lehetett látni Emma Stone legújabb filmjéből, amelyben a híres Disney gonoszt, Szörnyella de Frászt fogja alakítani, most viszont végre-valahára az első trailert is megmutatták, amely az eddigi képkockák szerint valóban ígéretesnek tűnik és legalább akkora siker lesz, mint annak idején az Angelina Jolie nevével fémjelzett Demóna.
Az élőszereplős alkotás Szörnyella korai éveibe enged bepillantást. Pontosabban az 1970-es évek Londonjába, amikor a punk forradalom közepén a fiatal, ambiciózus Estella még csak éppenhogy belekóstol a divat világába és eltökélt szándéka, hogy meg is hódítsa azt.
A filmet Craig Gillespie rendezte, akinek a nevéhez az Én, Tonya és a Plasztik szerelem is köthető, így nem csoda, hogy őrültségből és zsenialitásból most sem lesz hiány. Az eddigi állás szerint – már ha nem szól közbe semmi – akkor május 27-én kerül a mozikba, amely a kritikusok szerint remekül meg fogja állni a helyét az elmúlt évek élőszereplős Disney főgonoszairól szóló alkotásai között, amelyek most egyre népszerűbbek lettek a mozirajongók körében.
10 meglepő részlet Disney mesékből, amit eddig sosem vettél észre