Az egész világ megőrül Jennifer Lawrence meztelen testétől - szó szerint mindent megmutatott

Amy Sussman/Getty Images
Kamilla

Már kicsit sem számít frissnek a nyáron mozikban debütált Barátnőt felveszünk című film, amelynek főszereplője a sokak által imádott Jennifer Lawrence.

Az Oscar-díjas színésznő sokak szerint túlértékelt, mások szerint pedig egyszerűen zseniális. Talán ezért is osztotta meg a világot legutóbbi filmjének egy bizonyos jelenete. Mivel egyre kevesebben járnak moziba, sokan inkább megvárják amíg egyes filmek a streamig szolgáltatók kínálatába is felkerül. Ez történt Lawrence alkotásával is, amely nemrég lett látható a Netflixen is. Ez még önmagában nem olyan nagy hír, de azok, akik nem látták, csak most döbbentek rá, hogy a sztár most először mutatta meg meztelenül magát, méghozzá teljesen látható módon.

A jelenetben ellopják Jennifer ruháit a tengerparton, aki megvédve magát megküzd a tolvajokkal, mindezt persze meztelenül. A vígjáték, amely sok szempontól mutat görbe tükröt az Y és a Z-generciónak nem lett átütő siker, és a kritikusok is vegyes kritikákkal illették. Sőt, mi több, számos rajongója írta ki Twitterre, mit gondol a színésznő jelentéről. Egyesek szerint zseniálisan fest ruha nélkül, míg mások úgy vélik érthetetlen miért most és miért ilyen filmben vette le ruháit, amikor Oscar-díjat is nyert az alakításaival.

A kritikusok viszont ennél is keményebbek voltak:

A főszerepben Jennifer Lawrence mindig megnyerő a képernyőn, bár, mint kiderült, nem elég tehetséges ahhoz, hogy a vizet borrá változtassa.

-

Az abszolút kétségbeesés szülte, akárcsak a pofonegyszerűsítés néhány határozottan esetlen pillanata.

-

A meztelen jelenet természetesen sosem volt titok, Jennifer Lawrence ugyanis nyilvánosan beszélt róla a film promózása során.

Egy pillanatig sem gondolkodtam. Vicces volt számomra.

-

Ettől függetlenül muszáj megemlíteni, hogy a színésznő alakja egyszerűen gyönyörű, főleg, hogy teljesen természetes idomaival látható.

ezek a színésznők viszont pucér jelenetük miatt nem kaptak több szerepet:

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
5 híres nő, akik a meztelen jelenetük miatt nem kaptak többé jó szerepet

Nem mindenkinek maradt jó emlék...

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
Sztárok, akik bevallották, hogyan hatott rájuk, hogy meztelenül kellett forgatniuk