Jennifer Aniston és Adam Sandler újra együtt - Közös képpel árulták el, miért vannak Hawaiin
Jennifer Aniston és Adam Sandler munkakapcsolata igencsak régre nyúlik vissza, hiszen a Kellékfeleség című filmben szerepeltek először.
A közös munkának köszönhetően pedig barátság is szövődött közöttük, így soron következő filmjük, a Gagyás gyilkosság forgatásai valóban csak nevetéssel teltek.
A film óriási siker volt, hiszen Sandler és Aniston profizmusa és védjegyének számító vígjáték műfaja minden nézőt levett a lábáról, ezért sem volt kérdés, hogy egyszer elkészüljön a produkció folytatása. A munkálatok és a forgatások már nagyban zajlanak, méghozzá Hawaiin, ahonnan hétfőn a két színész egy közös képet is megosztott.
Ezzel pedig, ha nem is teljesen, de egy kisebb betekintést engedtek a kulisszák mögé. A filmet már nagyon sokan várják, főleg, hogy az első rész is tömve volt humoros jelenettek és zseniálisan vicces párbeszédekkel. A folytatást egyébként Hawaiin forgatják, ahol Jen tökéletes bikinis alakját is megcsodálhatták a fotósok.
A pontos premierdátumról még nincs hír, de ha ilyen gyorsasággal haladnak, talán még idén megörvendeztet minket a Netflix az alkotással.
Ezt olvastad?!
Híres nők és lányaik, akik szöges ellentéteik egymásnak