Miért pont a jobb kéz gyűrűsujjára kerül a jegygyűrű?

unsplash
Joy.hu

Kevés olyan dolog van az életben, aminél nagy hangsúlyt kapnak a hagyományok - ezek egyike pedig az esküvő.

A ceremóniától kezdve a ruháig mindenre vonatkozik egy-egy szabály, amit sokan igyekeznek betartani.

Persze, vannak olyan hagyományok, amiket senki nem akar megszegni, ilyen például az is, hogy melyik ujjunkon viseljük a jegygyűrűt és az eljegyzési gyűrűt.

A jegygyűrű hagyománya évezredekre nyúlik vissza - kb. 5000 évre. Az ókori Egyiptomból származik ez a hagyomány, ahol az emberek szerelmgyűrűket viseltek. Az ókori Rómában is hasonló volt a helyzet, ám ezt általában mindenki más ujján viselte.

Olvasd el ezt is!
Ismert emberek, akik várt a házasságig. Igen, azzal!

A római időben úgy vélték, hogy a gyűrűsujjban lévő ér egyből a szívhez megy, ezt a szerelem erének nevezték, a házasságkötés során erre az ujjra került a gyűrű.

Később, a reneszánsz korban pedig úgy tartották, hogy minden ujjhoz tartozik egy bolygó és egy isten, ennek alapján a negyedik ujjhoz a Nap és Apolló tartoznak, szimbolizálva a boldogságot, pozitív végkifejletet.

Később viszont minden ujjnak más-más jelentőséget tulajdonítottak, ezek alapján a negyedik ujjra került a gyűrű, ugyanis ez számított tiszta ujjnak (szemben a középső ujjal, amit piszkosnak véltek).

Manapság pedig az esküvő alkalmával a bal kézen viselt eljegyzési gyűrű átkerül a jobb kéz gyűrűsujjára, a jegygyűrű is a jobb kézre kerül.


A következő gyűrűk biztos, hogy tetszeni fognak!

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
6 csodaszép eljegyzési gyűrű, amelyekkel hírességek kezét kérték meg