4 dolog, amit az introvertált személyiségek egyedül is szívesen csinálnak

imgur
Léna

Az introvertált emberek is jól tudják érezni magukat társaságban, de ha éppen nincs partnerük az alábbi négy dologhoz, ők azt sem bánják!

Sokszor megesik, hogy amikor valaki egyedül ebédel, mások azonnal azt gondolják, "jaj szegényke, nincs kivel ennie". Pedig valójában az introvertált személyiségek ezt egy kicsit sem tartják gondnak, sőt, kimondottan örülnek annak, hogy nem muszáj mindig társaságban beülniük valahová. Elvannak egyedül, nem igénylik az állandó beszélgetéseket, és nem is foglalkoznak azzal, hogy mit gondolnak erről mások.

Épp ezért van pár dolog, amit egy introvertált személy nagyon szívesen csinál egyedül, és ez sokaknak talán egy kicsit furcsa is lehet. Pedig szó sincs arról, hogy ők magányosak lennének, antiszociálisak volnának, vagy lelki gondokkal küzdenének. Az egyedüllét feltöltődés, és ezért az alábbi pár dolgot simán élvezik társaság nélkül is!

Olvasd el ezt is!
Magadra ismersz ebben a 9 szituációban? Akkor extrovertált-introvertált vagy

1. Mozizás

Míg mások csak barátokkal, esetleg a párjukkal mennek moziba, addig egy introvertált személyiség szívesen ül be egy jó filmre egyedül is. Ez számára valódi relaxálás; nem otthon van, kimozdult egy kicsit, és közben még jól is szórakozik. Persze időnként rossz, hogy nem tudják megbeszélni egy másik személlyel a véleményüket a sztoriról, de általában ez sem zavaró, hiszen tökéletesen elvannak a saját gondolataikkal is ilyenkor.

2. Séta a parkban

Egy introvertáltnak egy rövidebb kirándulás az erdőben vagy egy séta a parkban felér egy erőteljes meditációval. A természetközeli helyszín, a csend szuper lehetőséget ad a feltöltődésre és a gondolkodásra, az pedig már csak hab a tortán, amikor fülhallgatón bekapcsolják a kedvenc zenéiket, és csak erre koncentrálnak.

3. Utazás egyedül

Vannak, akik szívesen kapják magukra a hátizsákot, és indulnak el egy hosszú hétvégés, vagy akár egyhetes utazásra valamerre. Ilyenkor csak azt csinálják, amihez kedvük támad, és ez a fajta szabadság igazán felemelő! Arról nem is beszélve, hogy bár attól, hogy társaság nélkül indulnak útnak, még nem jelenti azt, hogy végig társaság nélkül is maradnak. Hiszen szuper lehetőséget biztosít ez az ismerkedésre is!

4. Otthon ülni

Amikor egy introvertáltnak arról szól a hétvége, hogy nem megy semerre, és csak tévét fog nézni, az egyáltalán nem rossz dolog. Számukra ez a lehető legszuperebb program, amit csak ki lehet találni! Ők jól elvannak a négy fal között, filmeket néznek, olvasnak, élnek a hobbijuknak, és néha eltelik a két nap úgy, hogy alig beszéltek bárkivel is. Persze máskor szívesen kimozdulnak ők is, de ha éppen így alakult, azt sem bánják!

Olvasd el ezt is!
Ez az öt ellentmondás jellemzi az introvertált embereket – és bizonyítja, hogy mennyire különlegesek

Az alábbi kutyafajták nagyon jól passzolnak egy introvertált személyiségű ember mellé!

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
A legjobb kutyafajták introvertált emberek számára