„Végre tudok magammal is foglalkozni” – Interjú Babos Tímeával

Babos Tímea januárban világraszóló sikert aratott, amikor Kristina Mladenovic-csel párosban megnyerték az ausztrál nyílt teniszbajnokság női döntőjét. Ez nem csupán a magyar vonatkozás miatt volt hatalmas dolog: 2004 óta először fordult elő az Austral Openen, hogy egy női páros szettveszteség nélkül diadalmaskodjon.

A 27 éves, párosban háromszoros világbajnok és Grand Slam-tornagyőztes teniszező legjobb formájában, optimistán készült a nyáron megrendezésre kerülő tokiói olimpiára, de sokunkhoz hasonlóan az ő terveit is keresztülhúzta a COVID-19. Az olimpiát jövő nyárra halasztották, és a többi verseny megrendezése is kétséges még. Timi azonban nincs elkeseredve, hanem végre kihasználja a felszabadult időt, amit a családjával és pihenéssel tölthet.

A koronavírus miatt elmaradtak a teniszversenyek is. Mivel töltötted a kényszerpihenőt?

Március 11-e óta itthon vagyok, ennyi időt egyhuzamban nem töltöttem itthon az elmúlt 16-17 évben. Soproni vagyok és Budapesten is lakom, így ezt a kettőt tudtam variálni. Nyilván a családommal, barátokkal tudtam több időt tölteni. Az első öt hétben nem is teniszeztem, akkor örültem annak, hogy nem kell ezzel foglalkoznom. Még mindig az az információnk, hogy július 31-ig nem lesz verseny, és a napokban döntik el, hogy az idei versenyek egyáltalán meg lesznek-e tartva. Azóta azért elkezdtem edzegetni, mint ahogy az említett öt hétben is tettem, csak éppen az nem tenisz volt. Imádom a gasztronómiát, eleinte rengeteget főztem, főleg az első két hónapban. Most már nem azt mondom, hogy meguntam, de már nem főzök napi kétszer, az már kicsit sok volt. Illetve szeretek tanulni, úgyhogy folytattam a francia nyelvtanulást, és beiratkoztam egy lakberendezési tanfolyamra is. Mondhatni, átlagos életet éltem, már amennyire lehetett ilyen körülmények között, de nekem a legjobb és legfőbb szempont az volt, hogy itthon lehetek a családommal.

Normális körülmények között állandóan úton vagy. Hogyan viselted a családod hiányát?

Csúnyán hangzik, de hozzá szokik az ember. A teniszről azt mondják, hogy a legmagányosabb sport... Azért azt nem mondom, hogy szerettem ezt a részét. Amikor csak volt alkalmam, megpróbáltam a családot utánam repíteni és a legnagyobb versenyekre, de igazából ebben, így nőttem fel, és hozzá kellett szoknom. Ettől függetlenül nagyon családcentrikus vagyok. Szerencsére mind ők, mind pedig a barátaim is tudtak mindig a távolból drukkolni, segíteni, de az, hogy lássuk egymást valóban sokszor elmaradt. Egyetlen dologhoz ragaszkodom: egyszer, még tizenöt évesen nem töltöttem itthon a karácsonyt, és akkor azt mondtam, hogy na ezt soha többé. Úgyhogy valamennyire persze megvisel, de ugyanakkor tudom, hogy ez a munkám, ez hozzátartozik, így igazából próbáltam vele megküzdeni mindig.

Azért most már hiányzik a versenyzés és hogy megint úton legyél?

Valami nagyon hiányzik, valami kevésbé. A mostanában kapott információk alapján, hogy hogyan lehetne egyáltalán visszatérni a versenyzéshez, az nagyon nem hiányzik, mivel nálunk lenne a legszigorúbb a dolog. A tenisz hobbiszinten a legjobb sport, mert azt lehetett karantén alatt is csinálni, de versenyszempontból a legrosszabb, mivel akkor nagyjából nyolcezer ember lenne összezárva: hiába zárt kapus az esemény, ennyi emberre van szükség, hogy egyáltalán meg lehessen rendezni egy versenyt. Ráadásul míg korábban egy öltöző jutott háromszáz versenyzőre, most ez sem lenne, mint ahogyan étterem sem. Szóval ha ez valóban így lenne, az egyáltalán nem hiányozna. Maga az a tény, hogy versenyezzek, hogy legyen valami adrenalin, hogy kiálljak a pályára viszont nagyon. De a zárt kapuk miatt olyan lenne, mint egy edzőmeccs, mert nem tudnánk megmutatni a tudásunkat, nézők nélkül nem lenne meg a hangulata. Az utazás részéből pedig hiányzik picit, hogy más kultúrát lássak, hiszen valóban rengeteget utazom: életem során eddig 63 országban jártam, és évente körülbelül 170 ezer kilométert repülök. Az viszont nem hiányzik, hogy két táskából éljek, miközben otthon vár a gyönyörű gardróbom. Úgyhogy az érzéseim folyamatosan változnak. Vágyom a pörgésre, de közben jól elvagyok, és nem ülök tűkön, hogy akkor gyerünk, menjünk már.

Mentálisan mennyire tudtad megőrizni a versenyszellemedet? A versenyekkel kapcsolatos bizonytalanság mennyire tett be ennek?

Annyira, hogy nulla a versenyszellemem, és a saját edzőm is azt mondja, hogy ilyen kisimultnak még életében nem látott! (nevet) Tegnap lementem edzeni a soproni teniszpályákra, ugyanoda, ahol felnőttem, édesapámmal, aki edzett engem nagyon-nagyon sokáig, és sokat köszönhetek neki. Ilyenkor azért ki szoktak jönni emberek megnézni, ahogyan edzem, mert azért az ritka, hogy engem itthon lehet látni teniszezni, és mindenki azt mondta, hogy mennyire más vagyok, mennyivel nyugodtabb. Tényleg ki vagyok simulva, más a hangulatom is, mert nincs meg az az állandó stressz, az a napi idegesség, ami még akkor is bennem volt, amikor itthon voltam. Ez azt jelentette ugye, hogy nem volt ugyan verseny, de a szezon még tartott, és folyamatosan agyaltam és készültem. Úgyhogy igazából amikor edzem vagy futok, akkor 110%-ot nyújtok, mert nekem ilyen a természetem, de most nem érzem úgy, hogy görcsölnöm kellene, inkább az élvezetfaktor került előtérbe.

Kikivel (Kristina Mladenovic– a szerk.) tartjátok a kapcsolatot? Továbbra is együtt folytatjátok a páros versenyzést?

Persze, tartjuk. Pont tegnap este beszéltünk videón két órán keresztül. De minden nap váltunk néhány mondatot, ha mást nem, akkor csak annyit, hogy hogy vagy, minden oké? De két-három naponta beütemezünk egy videóhívást is. Az elmúlt két és fél hónapban talán csak egy hét volt, amikor nem beszéltünk egymással. Legjobb barátnők vagyunk, és ez a távolság miatt sem változik, és tényleg baromi jó, hogy ilyen szintre lépett a kapcsolatunk. Náluk azért jóval nagyobb volt a gáz, konkrétan be volt zárva egy házba nagyjából 7 héten keresztül, ahonnan ki sem tehette a lábát. Ott még talán csak mostanság nyitják ki az éttermeket is. Most már hazamehetett a saját otthonába, de még mindig nagy korlátozások vannak érvényben. Szóval ő másként élte meg ezt az egészet, de próbáltuk egymásban tartani a lelket, meg odafigyelni egymásra. Nagyon sokat építettünk ezalatt az idő alatt is a kapcsolatunkon. Ez mindenképpen pozitív hozadéka a karanténnak.

Miből áll a napirendet most?

Most már hetente 4-5 alkalommal teniszezem, de még csak akkor, ha jó idő van és süt a nap, tehát nem kényszerből, hanem élvezetből. De minden nap sportolok, ma már voltam a konditeremben, és délután megyek teniszezni egy kicsit. De elsősorban családozom Sopronban, de azért mászkálok Pestre is vissza. Nagyon élvezem, hogy végre a legjobb barátaimmal is tölthetek egy kis időt. Jó, hogy most már éledezik az ország, ezt kihasználjuk. Tervbe van véve a Balaton is, tehát minden, amit itthon lehet csinálni. Úgyhogy szerintem full átlagos életet élek. Megteszem minden nap, amit meg kell, ami a munkámmal és a sporttal kapcsolatos kötelezettségeimet, de most végre tudok magammal is foglalkozni. Szóval mindenképpen másfajta nyár elé nézek.

Hogy milyern szuper sport a tenisz, azt nem csak Timi szépsége bizonyítja, hanem a már 50 éves Gabriella Sabatini irigylesre méltó formája. Lapozd fel galériánkat, és essen le az állad!