Te meddig mennél el, hogy elég „cool csajnak” tartsanak?

GABRIELLA MINDIG IS „kúl csaj” volt. Mind ismerjük ezt a laza és vagány típust. Aki nemcsak vicces, hanem szép is, de nem plázacica módon. Sört iszik és videojátékokkal játszik. Aki nem szereti a lányosnak tartott drámázást, ezért jól kijön a srácokkal. Ők pedig befogadják maguk közé, mert „lány létére” jó fej és érti a humort. A humort, ami elég sokszor pont a nőkön csattan.

Amikor visszanyal a fagyi

Hát ilyen volt Gabi a gimnáziumban, majd a főiskolán is, ahol műszaki irányban tanult tovább. A legtöbb csoporttársa fiú volt, akik hamar befogadták maguk közé. Mindig megkapta, hogy vele milyen fesztelenek tudnak lenni, mert nem olyan „merev”, mint a többi csaj, akik csak nyavalyognak mindenért. Bulizni is együtt jártak, ahol a csajozásba is besegített: volt, hogy ő cserkészte be a későbbi „áldozatot” és mutatta be azt az egyik barátjának, és nem fogta vissza magát, ha kritizálni kellett a felhozatalt. Mindezt azért, hogy továbbra is megőrizze a cool csaj imázst a fiúk szemében. Látszólag ezzel nincs is gond, de társadalmilag és főleg hosszabb távon nagyon káros viselkedés. Hogy miért? Mert a fiúk még tőle, egy lánytól is azt hallották, hogy tiszteletlennek lenni és szexista, disznó vicceket mesélni menő és vagány dolog. „Amikor diploma után elhelyezkedtem, a munkahelyemen kezdett el tudatosulni bennem, hogy ez az egész vagány csajszis dolog visszafele sült el – vág bele Gabi. – Férfiasnak számít a munkám, gépészmérnök vagyok, az irodában rajtam kívül nők csak asszisztensi, titkárnői feladatokat látnak el. Úgy érzem, nem vesznek komolyan a kollégáim, hiába van meg a velük azonos végzettségem. És az is bánt, amikor a kolléganőimre tesznek megjegyzéseket, természetesen főleg a külsejükre és a feltételezett szexuális szokásaikra. És amikor rájuk szólok, akkor rögtön megkapom, hogy már nem vagyok jó fej, és biztos azért hisztizem, mert éppen megjött a menzeszem.”

Címkézni könnyű

De nemcsak az egyenjogúsági küzdelemnek és a feminizmusnak tehet be ez a magatartás hosszú távon. A legtöbb „cool girl” ugyanis nemcsak a férfiak, hanem a nők körében is népszerű. Hiszen természetes, jókedvű, és olyanokat is meg mer tenni vagy kimondani, amitől mások ódzkodnak. Ki ne akarna ilyen lenni? És ki ne szeretné az ilyen csajokat?
Az a helyzet, hogy már a megfogalmazással is baj van, hiszen az „ilyen” lányokról rögtön tudni véljük, hogy milyenek, de még azt is, hogy milyennek kellene lenniük. Ilyen Jennifer Lawrence, Rihanna vagy akár Amy Schumer is. Mindhárman vagányak, nagyszájúak és önazonosak, akiket sokat szeretnek, milliók példaképei. Mégsem lehet azt mondani, hogy teljesen irigylésre méltóak, hiszen egy olyan klisébe vannak beleszorítva (ez a „cool girl” imázs), amelyből nagyon nehéz kitörni. Őket sem kerüli el az a veszély, ami a hétköznapi vagány csajokat sújtja: hogy gyakran nem veszik komolyan őket (mert biztos csak viccelnek), nem lehet rossz napjuk (mert elvárás a folytonos poénkodás), nem lehetnek esendőek (hiszen ők állandóan erősek). A legkisebb hibára lesújt a népharag, és választhatnak: vagy maradnak a skatulyában, vagy kockáztatják a népszerűségüket. Még Jennifer Lawrence is kapott hideget-meleget egy rossz nyilatkozata után, Anne Hathawayt pedig szinte kiutálták Hollywoodból egy rosszul sikerült nyilatkozata után. Tehát címkézni és ítélkezni a legkönnyebb. Nem csoda, hogy sokan tudat alatt is meg akarnak felelni ezeknek az elvárásoknak, legyenek híresek vagy hétköznapi emberek.

Szerelemért színészkedni

Az elmúlt évek egyik legnagyobb könyves és filmes sikerének, a Holtodiglannak főhőse, Amy (Rosamund Pike alakítja a moziban) szerint minden lány ilyennek tetteti magát. Ő például éveket töltött azzal, hogy eljátssza a férje előtt, hogy imád pókerezni, sört inni, a hármas szexet, mindazt, ami a férfi szemében „cool”, csak hogy évekkel később rájöjjön, hogy a férje csalja. Vagy mint Julia Roberts karaktere az Oltári nőben. Ő minden pasijának eljátszotta az álomnőt, közben pedig azt sem tudta, hogyan szereti enni a tojást, ki is ő valójában. És ezzel nincsenek egyedül: tegye fel a kezét, aki még sohasem tettetett valamit abban a hitben, hogy majd ezért jobban fog tetszeni a kiszemeltnek? Szinte mindannyian elkövettük már ezt a hibát. Meg akarunk felelni annak a képnek, amire szerintünk a pasik vágynak. Szereti a Csillagok háborúját? Naná, hogy te is imádod, láttad mindegyik részt, többször is (valójában pedig azt sem tudod, ki az a Csubakka). Fordítva viszont kevésbé valószínű, hogy ő is hozzád hasonlóan rajong mondjuk a Disney-rajfilmekért, csak hogy lenyűgözzön. Valahogy a pasik nem próbálják megjátszani a coolságot úgy, mint mi. Miért érezzük mi ezt olyan fontosnak? „Alapvetően nem okoz nagy gondot, ha alkalomadtán kicsit másnak mutatjuk magunkat, mint amilyenek alapból vagyunk, de ha túlzásba visszük, akkor az árulkodó lehet. Ebben az esetben az okok között szerepelhet bizonyítási kényszer, kevés önbizalom, szeretethiány, valamilyen trauma. Önmagunk szeretete-nem szeretete is közrejátszhat, de ez már nagyon mélyre vezet” – magyarázza Gregory Alina pszichológus.

Lájkolom a lájkod

Persze vannak olyan lányok is, akik tényleg szeretik a sört, nagyszájúak, és imádják a Star Warst. A gond mindig akkor van, ha csak eljátszod ezeket, hogy mások jobban szeressenek. Ha mindig csak azon agyalsz, hogyan tudod a környezetedet lenyűgözni, megadják-e a rajongással vegyes elismerő biccentést, amire úgy vágysz. Ugyanis nemcsak te, hanem a pasik sem gondolatolvasók. Honnan tudnák, hogy hogyan tehetnek boldoggá, ha nem is ismernek valójában? Nem fair velük, de főleg nem az önmagaddal szemben. „Ha boldog vagy, attól már én is boldog vagyok.” Ismerős? Ez talán a legnagyobb önámítás. Mert persze jó érzés boldoggá tenni a másikat, de közben teljesen feladni magunkat nem pálya. Tehát valahogy meg kell találni az egyensúlyt valódi személyiségünk és a népszerűség-hajhászás között. Ha érzed, hogy feszültséget okoz az állandó pozőrködés, mindenképpen érdemes elgondolkodnod azon, hogy megéri-e, és nem lenne-e jobb, ha mondjuk kevesebb potenciális rajongóval, de önazonosabban élhetnél.

Légy önmagad, mindenki más már foglalt

„Önismeret, őszinteség, önelfogadás, ez a három dolog az, ami segíthet ebben – magyarázza Alina. – Ha folyton másnak mutatjuk magunkat, az rettenetesen nagy súlyt rak ránk, ami alatt nehéz élni. Legfontosabb, hogy ne egyik napról a másikra akarjuk levetni ezt a szerepet, hanem kis lépésenként. Lassan és óvatosan, hagyjunk időt, hogy teszteljük és ezáltal megismerjük, megerősítsük magunkat. Mintha egy házat építenénk, tégláról téglára. Sok módszer létezik rá, ilyen a naplóírás, festés, rajzolás, és az is jó, ha van, akivel őszintén tudunk beszélni ezekről a belső folyamatokról. Ha pedig minden kötél szakad, akkor egy szakértő is segíthet.” Elsőre persze félelmetes lehet, hogy kimutasd a gyengeségeidet, vagy felvállald a (szerinted) béna zenei ízlésedet vagy hobbidat. De nem kell mindig, minden esetben vagánynak, szupernek, azaz coolnak lenned. Az emberek imádnak kritizálni, a legkisebb hibába is belekötni, szóval ne vedd személyeskedésnek, ha veled is megtörténik. De amikor látják rajtad, hogy a legkevésbé sem érdekel a véleményük, mert te akkor is ... (ide szabadon illeszd be azt, amit korábban cikinek tartottál), akkor hidd el, hogy sokkal menőbbnek tartanak majd, mint korábban. Hiszen nincsen menőbb az önazonosságnál.

A CIKK ELŐSZÖR A JOY MAGAZIN 2018/07. LAPSZÁMÁBAN JELENT MEG.