Féltékeny voltam a nőcis ikertestvéremre, aztán egyszer bajba került, és megmentettem
Flóra mindig árnyéknak érezte magát szexi testvére mellett. De amikor Dorka bajba került, ott volt, és megvédte.
Az ikertestvérek közül az egyik mindig vonzóbb. Amikor Dorka bárhol feltűnt a darázsderekával, a hosszú loboncával és vonzó gribedlijével, én, a szemüveges okostojás árnyékká fakultam mellette. Dorka (aki félórával korábban született, mint én) harsány volt, nevetős, vidám, én pedig félénk és introvertált. Meg se nyikkantam, a fiúk rám se néztek. A szüleink őérte rajongtak, engem elkönyveltek okos, de furcsa különcnek.
Gimiben egy osztályba jártunk. Dorka élénk volt és intelligens, én szintén jó tanuló, de csendes. Csak a könyvek között éreztem jól magam, amíg ő diszkóba járt. Én a homályos szobák mélyére bújtam, ő pedig a sugárzó napfényt szerette. Nem sok közös témánk volt. Egyre kevesebbet beszélgettünk, egyre távolabb kerültünk. Az egyetem idejére majdnem teljesen elidegenedtünk egymástól.
A huszonkettedik szülinapunkat mindketten a saját barátainkkal akartuk megünnepelni. Mit tesz isten, pont egy bárba sodort bennünket a véletlen. Képzelhetik, mit éreztem, amikor megláttam az én gyönyörű nővéremet a társaság középpontjában trónolni az aranyszínű ruhájában! Péntek este volt, minden bár tömve, esélyünk se volt a barátaimmal más helyet találni. Leültünk a lefoglalt asztalhoz, tartózkodóan intettem a tesómnak. Dorka, a társasági ember, persze rögtön odajött, csacsogott, nevetgélt, egyből elbűvölte a barátaimat. És pedig gyűlöltem őt. Az összes gyerekkori emlék rám szakadt: mint megfakult fényképek, vonultak el sorban a szemem előtt.
Dorka kapja a legnagyobb szelet tortát. Dorka kapja a kék párnát, ami nekem is sokkal jobban tetszik a zöldnél. Dorkába szerelmes Martin, akiért én is odavagyok. Dorkát bámulják a buszon, amikor Velencébe utazunk. Dorkát faggatja a rokonság, hogy mi a helyzet a fiúkkal. Dorka, mindig csak Dorka, én pedig a háttérben állok szemlesütve.