Így tanultam meg nemet mondani

Léderer Fruzsina

Néha muszáj kimondani azt a bizonyos hárombetűs szót.

Ugye, eljössz velem arra a filmre, amit senki nem akar megnézni velem?
Ugye végighallgatod az összes nyavalygásomat?
Ugye, megcsinálod helyettem azt a munkát, amihez semmi kedved?

-

Ugye, szerinted is ezekre a kérdésekre egyetlen válasz létezne, és ez a nagy, három betűs

NEM.

Akkor mégis miért mondasz igent rájuk? - kérdezem ezt tőled, és kérdeztem magamtól is, amikor rájöttem, hogy sajnos néha muszáj kimondani, bármennyire kellemetlen is.

Ahogy a megfelelési kényszertől is fokozatosan sikerült megszabadulnom, úgy elkezdtem kifejleszteni azt a nagyon is hasznos képességet is, hogy nemet tudjak mondani.

Olvasd el ezt is!
Folyton mások véleménye számított, mostanra viszont teszek rá: Így szabadulj meg te is a megfelelési kényszertől

A nemet mondás képessége ugyanis nagy mértékben megkönnyíti a mindennapokat.

Lehettem volna simán én az Igenember, aki Jim Carrey helyett simán eljátszhatta volna, hogy mindenre igent mond. És még csak nem is kellett volna nagyon erőltetnem a színészi vonalat, hiszen tényleg szinte mindenre igent mondtam, hogy ezzel ne sértsek meg senkit, vagy épp ne tűnjek én a család, a baráti kör vagy a munkahely negatív tagjának.

Épp ezért azt vettem észre, hogy megcsináltam minden olyan feladatot, amihez másoknak nem volt kedve, sőt, azért, hogy ne sértsem meg a barátaimat, hogy lemondok egy olyan programot, amihez nincs kedvem, és inkább aludnék, mert fáradt vagyok, inkább igent mondtam, cserébe másnap még fáradtabb voltam.

Nem voltam képes a barátnőmnek azt mondani, hogy nem hallgatom meg tizedszerre ugyanazt a tök hasznontalan nyávogását, órákat elvesztve ezzel a napomból.

Sőt, arra is képtelen voltam, hogy nemet mondjak arra, ha valaki csatlakozni akar egy programhoz, hogy ne bántsam meg, de ezáltal inkább magamnak rontottam el az egész napomat.

Olvasd el ezt is!
Kísérlet: Egy hétig mindenhova a kutyámmal mentem, a reakciók pedig a lehető legvegyesebbek voltak

Így vágtam bele a nagy NEM kísérletnek


Írtam egy listát. Egész egyszerűen összeírtam, hogy mik azok a dolgok, amikre az utóbbi időben igent mondtam, de utána napokig nyomasztott, hogy miért tettem. A tételek mellé odaírtam, hogy mennyi idő ment el azzal, hogy idegesített a probléma, és arra, hogy részt vettem valamiben, amihez nem is volt kedvem, sőt, kifejezetten elszívta azt energiámat. Napokig jegyzetelgettem, majd számoltam, és elképesztő szám jött ki.

Egyetlen hét alatt 5 és fél órát töltöttem el ezekkel.

Ez alatt az öt és fél óra alatt ötször mehettem volna el edzeni, sőt, öt és fél órát alhattam volna pluszban, vagy épp öt és fél órán át főzhettem volna előre egész hétre, hogy ne kelljen minden nap út közben kajálnom.

Ehelyett inkább negyven percig hallgattam a szomszéd panaszait a semmiről, húsz percig telefonáltam a barátnőmmel egy olyan témáról, amit egy percben le lehetett volna rendezni, de nem mertem rárakni a telefont, sőt, 1 órán keresztül idegeskedtem amiatt, hogy igent mondtam arra, hogy egy ismerősömnek segítek bútort választani a konyhájába, pedig egyrészt, mondtam neki, hogy nem érek rá aznap annyira, másrészt szerintem amúgy is tök felesleges, hogy szerintem melyik konyhaszekrény a szép, hiszen más az ízlésem, mint az övé.

Ha veled is ez a helyzet: Írj össze egy listát, és nézd meg, te hányszor követsz el hasonló hibát, és tutira meg fogsz lepődni, mennyi idő megy el gyakorlatilag a semmivel egy héten.

Ezután könnyebben fog menni kimondani azt a nagyon egyszerű, és nagyon hasznos szót, hogy nem.

Ha ez megvan, akkor jöhet a szundi gombról leszokás is. Olvasd el, miért lenne fontos!

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
A szundigomb negatív hatásai