„Így nézz, ez most nagyon keresztapás lesz!” - Szicília, a szimultán négy évszak szigete

Jó idő, rossz napok

Változnak az évszakok, szól a régi sláger, mi pedig a februári Szicíliában tapasztaltuk meg, milyen ez a változás mindössze négy napba sűrítve. Boldogan szálltunk le a gépről, amit a pilóta olyan körülmények között tett le, hogy landoláskor a fél utastér agyament tapsolásban tört ki. A szél azonnal bebújt a kabátunk és a dupla pulcsink alá, Cataniába érve már azon tanakodtunk, tévedésből nem egy háborús övezet közepén szálltunk-e le. A kihalt város apokaliptikus hangulatot lehelt, az utcákat széthasadt esernyők és kidőlt fák szegélyezték, embert mutatóba sem láttunk, és szinte minden zárva tartott. Mintha egy óriássereg járta volna végig a környéket, s szétvert, megroppantott volna mindent, ami az útjába került. Vihar utáni csend. Milyen lenne, ha a jegyünk egy-két nappal korábbra szól, és belekeveredünk ebbe a fergetegbe? Elképzelni is torokszorító volt.

Ebédidőben találtunk egy fűtetlen hamburgerest, ahol Etna burgert szolgáltak fel, mert mi mást is fogyasztana az élményvadász nyugati turista. Utána összefagyva hazabotorkáltunk, kerülgettük a vihar által leszakított tárgyakat, ernyőket, felborult virágcserepeket, kidőlt táblákat. A szállásunk szép volt, viszont hiába csavargattam a csapokat, egy csepp vizet sem adott, mint kiderült, azt egész Cataniából elvitte a vihar. Tanácstalanságunkban visszamentünk a megtépázott városba. Kilátásaink elsötétedtek. A tengerhez nem lehetett kijutni, a szél egyszerűen visszafújt, mint a papírfecnit, egy szimpatikus étteremből eltanácsoltak a működésképtelenné vált vécé miatt. Találtunk viszont nyitva tartó ír pubot, rögtön meg is szólított minket egy magyar hang: a tulajdonosát Mónikának hívták, és ő főzte a hely különleges tésztáit. Rendeltünk két adagot, majd csigaként tapadtunk a melegítőhöz, mert itt sem fűtöttek, az utcán hajszálra ugyanolyan volt az időjárás, mint odabent. A pasta viszont isteni volt, még a mellettünk ülő három ír pasit is elviseltük miatta, akik szokás szerint ordítva söröztek és közben telefuckolták a helyiséget.

Vacsora után dideregve, meleg víz nélkül bújtunk ágyba. Az ablak nem szigetelt rendesen, a vendéglátónk törülközőt tett elé, de így is besüvített a szél. Nem gond, 28 fokra állítottuk a légkondit és négy paplanba csavarodtunk.

Városbuli és olaszkresz

Cataniának sok arca van, egyszerre hagyományos és modern, autentikus és megrendezett, népi és urbánus. A piacon óriási kardhalat daraboltak, ömlött a vér, a mészáros szájából szivarhamu pergett az állatra, bámulták helyiek, turisták vegyesen. Miközben használt ruhákat nézegettem, az árus meghitten üvöltözte a fülembe, hogy due euro, hiába néztem rá többször biztatóan, hogy igen, értem, gyermekem, pontosan értem. A Világörökséghez tartozó Dóm téren a Szent Agata székesegyház előtt látható kiselefántos szökőkút létezése mélyen gondolkodóba ejtett. Ismét megpróbáltunk lejutni a tengerhez, de a felhalmozott, gigantikus méretű szemét, az elhagyott, bontásra ítélt épületromok, a kóbor kutyák és a járda hiánya végül meghátrálásra késztettek. A külvárost is láttuk, ott van ugyanis egy régi gyárépületben a Museo del Cinema, ahol forgatási helyszíneket rendeztek be, és épp csak annyi Keresztapa van, amennyit a gyomor egészségesen elbír.

Az előző nap veszélyes késő ősze viszont rügyező tavaszba hajlott. A vihar nyomait nagyjából eltakarították. Elállt a szél és kisütött a nap, bársonyba fordult a világ, a hőmérséklet hat fokot ugrott, az emberek kiözönlöttek a vackaikból. Mi kapkodtuk a fejünket: honnan került elő hirtelen ennyi humanoid? Az arcokról lehámlott a rosszkedv és a bizalmatlanság, az éttermek és a sörözők kinyitottak, az emberek nekiindultak vásárolni, a Via Etneán pedig, ami előző este szomorúan kongott az ürességtől, folyton beleütköztünk a színpompás forgatagba. Bulimámorba süllyedt az egész város, hajnalig nem volt megállás, volt mit pótolniuk.

A FOLYTATÁSÉRT KATTINTS IDE!

Galériánkban találsz még néhány képet Szicíliáról!