Ez már biztos! Végre elárulták, hogyan folytatódik a Fekete Párduc 2

Fórum Hungary
Kálmán Zsófi

Kiderült, mit várhatunk a Fekete Párduc folytatásától!

Chadwick Boseman méltatlanul korai halálával elképesztően nagy űrt hagyott háta mögött Hollywoodban. A színésznek későn indult be a karrierje, az elmúlt évek sikerei után pedig minden lehetősége meglett volna rá, hogy jobbnál jobb szerepeket zsebeljen be magának, és hát ne felejtsük el, hogy a Marvel is több új filmjébe is számolt volna vele.

A sztár szinte az utolsó pillanatig forgatott, így debütálhatott tavaly decemberben az utolsó teljesen elkészült filmje, ám akadnak félbehagyott projektek is, amiket már sajnos nem tudtak befejezni. Na meg tervek, mint például a Fekete Párduc 2. Az első mozi bombasztikus sikere után nem is volt kérdés, hogy készül folytatás, ám a készítők mindezt egyértelműen Chadwick Bosemannel képzelték el, ám az élet most átírt mindent.

Az elmúlt hónapokban a rajongók folyamatosan találgatták, vajon mi lesz így a filmmel, a Fekete Párduc producer, Kevin Feige pedig most elárulta mit terveznek a történettel. Vagy inkább azt, mit nem.

Senki sem pótolhatja Chadwicket!

Kevin elárulta, szóba sem jöhet, hogy az elhunyt sztár helyére új színészt castingoljanak, T’Challa-t egyedül Chadwick Boseman játszhatta el, és ez így is marad, illetve a számítógépes mókolást is elvetették:

Annyi képregény van, és ez még csak az első filmünk volt, ami elkalauzolt minket Wakandába. Szóval Wakanda egy olyan hely, amit érdemes még inkább felfedezni, hiszen új karakterek és új történetek várnak ránk. Nem lesz CG Chadwick, és nem fogalmazzuk át T'Challa karakterét.

-

A Fekete Párduc 2 tehát egy olyan film lesz, ami új szemszögből folytatja a történetet, és Wakanda más karaktereire koncentrál majd, például a T’Challa húgára, Shuri-ra. Nos, mi nagyon bírtuk az okos tudóst, szóval kíváncsiak leszünk!

És ezt láttad már?

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
6 részlet, amit nem vettél észre a Marvel-filmekben