Még a jéghegy is megolvad Heidi Klum első videóklipjétől - Még a 20 évesek is elbújhatnak mögötte

Christopher Polk/Getty Images
Kamilla

Vajon Heidi Klum megtalálta a fiatalság elixírjét?!

Az egykori szupermodell első videóklipje, ugyanis nagyon ezt bizonyítja. A 48 éves sztár nemcsak azzal próbál példát mutatni, hogy közel 50-hez sem késő megvalósítani az álmainkat, hanem azzal is, hogy egy 40+-os nő is lehet egészen elképesztően szexi. Tény, hogy a modell sokat köszönhet a genetikának, de nehéz elhinni, hogy négy gyermeknek adott életet.

Eddig is többször mutatott magáról olyan képeket, amelyeken alig takarta valami a testét, most viszont ennél is továbbment. Klum első saját videóklipjében debütált, méghozzá a világ egyik leghíresebb rappere, Snoop Dogg oldalán, aki maga is kapkodhatta a levegőt a forgatások alatt.

Na persze nem a kora, hanem Heidi teste láttán, mivel a modell most is igyekezett a lehető legkevesebb ruhában mutatkozni a zene rajongók és a követői legnagyobb örömére. Ez biztosan sokat nyomot a latba, hiszen máris nagy népszerűségnek örvend a “Chai Tea with Heidi” című szám és persze a hozzákészült videóklip is, amelyből mégcsak részleteket osztott meg a sztár.

Hogy mennyi köze van a chai teának az ex Victoria’s Secret modell alakjához nem tudni, de azt igen, hogy igazi hedonistaként él férjével, Tom Kaulitzal, és bár odafigyel, hogy ne egyen egészségtelenül és sok vizet igyon, számára a fiatalság receptje a négy gyermeke: Leni, Lou, Johan és Henry, valamint 16 évvel fiatalabb férje, Tom.

Ezt olvastad már?!

Nézd meg a galériánkat - 4 kép
Híres modellek, akik egy zenész „rosszfiúval” kötötték össze az életüket