Hátrahagyták a gyerekeiket: Meghan és Harry a lehető legmesszebbre utaztak, hogy elmeneküljenek a problémáik elől - FOTÓ

Getty Images
Vadász Emese

A fotósok persze még itt is megtalálták őket...

Szinte nincs olyan nap (valószínűleg valóban nincs), amikor ne jelenne meg egy újabb hír Meghanről és Harryről, a legtöbb esetben ráadásul a legkevésbé sem pozitív megvilágításban kerülnek a figyelem középpontjába.

Erről persze picit ők maguk is tehetnek, hiszen, amióta lemondtak az összes királyi kötelezettségükről, és úgy döntöttek, hogy Angliából inkább az amerikai Los Angelesbe költöznek, mindent megtesznek azért, hogy az emberek felháborodjanak.

Azóta ugyanis megjelent többek között egy mindent kiteregető interjújuk Oprah-val, egy netflixes dokumentumsorozatuk és egy talán túl őszinte önéletrajzi könyvük is – utóbbi csak Harry nevéhez köthető -, ráadásul mindegyik projekt ugyanarra koncentrál, mégpedig arra, hogy minden a királyi család hibája.

Emiatt persze sokan elfordultak a Meghan és Harry párostól, aminek következtében rengeteg őket támadó cikk és riport jelent/jelenik meg, így nem csoda, hogy úgy döntöttek, kicsit kiszakadnak a mókuskerékből, és kettesben, kisgyermekeik nélkül elutaznak, hogy kipihenjék az egész év fáradalmait.

Ehhez pedig nem is tudnánk elképzelni tökéletesebb célpontot a Karib-szigeteknél, ahol bár nem gondolnánk, hogy hemzsegnek a paparazzik, úgy tűnik, még itt is megtalálták a hercegi párt:

Harry és Meghan egyébként Canouan Island csodálatos partját választották, ami köztudottan a milliárdosok kedvenc helye lett az utóbbi időben. Meghan egyébként egy elefántcsontszínű Chloé ruhát és egy fehér kalapot viselt. Harry viszont szokás szerint egyszerűre vette a figurát, és sima pólót, rövidnadrágot és egy fekete baseball sapkát vett fel a kiruccanásra.

Reméljük, hogy a pihenésük alatt minden gondjukat el tudják felejteni!

Ha pedig szívesen olvasnál még Meghanről és Harryről, például a netflixes dokumentumfilmjükről, akkor azonnal katt a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 4 kép
A Meghan & Harry dokumentumfilm-sorozat csúnya ferdítései