Halle Bailey első Arieles képe egyben egy megható vallomás is lett
A bemutatóra még várni kell, de úgy fest, már nincs messze!
Szinte napra pontosan két évvel ezelőtt derült ki, hogy készül élőszereplős változatban A kis hableány, és a főszerepre Halle Bailey-t választották. Akkoriban eléggé megoszlottak a vélemények a készítők döntését illetően, ám Halle már sokszor bebizonyította, hogy rendkívül tehetséges, ráadásul olyan csodás énekhanggal rendelkezik, hogy a filmben biztosan imádni fogjuk dalait.
Lesifotók már napvilágot láttak, de most maga a színésznő osztotta meg az első fotót magáról Arielként. Mindezt pedig azért, mert elérkezett a forgatás utolsó napja, így most már az utómunka következik.
Kezdve onnan, hogy jelentkeztem a castingra, amikor 18 voltam, és majdnem betöltöttem a 19-et, egészen addig, hogy a világjárvány alatt végig forgattunk és elmúltam 21.. végre megcsináltuk... Annyira hálás vagyok ezért a filmes élményért, mindenel együttvéve. A legkeményebb tapasztalatom volt, hogy mindenkitől és mindentől, amit ismertem, távol voltam, átéltem az önbizalomyhiányt/magányt, de ugyanakkor szabadságot és kitartást is a végére. Ez az élmény sokkal erősebbé tett, mint amit valaha is kinéztem volna magamból.
- írta posztjában.A képet elnézve egy dolog biztos: az élőszereplős változat nagyon hangulatos lesz, és bár az eredeti különleges helyet foglal el a szívünkben, kíváncsian várjuk Halle kis hableányos verzióját is!
Olvasnál még a témában?
7 Disney-sztár, akiből hihetetlenül jó pasi lett