Gwen Stefani és Blake Shelton emiatt tolják az esküvőjüket

getty images
Léna

A fotóikat elnézve igazi álompár lett belőlük, és látszik, hogy mennyire szerelmesek egymásba. Mégis tolják az esküvőt, és most már tudni, hogy miért.

Gwen Stefani és Blake Shelton egyaránt voltak már házasok, mielőtt a The Voice tehetségkutatóban egymásra nem találtak. Az énekesnő Gavin Rossdale-lel volt együtt 1995-től 2015-ig, és három gyermekük is született, Blake pedig Miranda Lambert énekesnő férje volt négy éven át. Mégis, ennek ellenére mindketten nagyon nyitottak arra, hogy ismét oltár elé vonuljanak, sőt, állítólag már gyakran beszélnek is erről. De van egy dolog, ami miatt erre még nem került sor.

Olvasd el ezt is!
Tuti, hogy nem fogod elhinni, milyen gyakran festeti a haját Gwen Stefani!

A 49 éves énekesnő ugyanis elég vallásos, és addig nem szeretne férjhez menni Blake Sheltonhoz, míg első házasságát nem érvényteleníti az egyház. Ez nem egyenlő a válással; ilyenkor az egyház kivizsgálja a körülményeket, és nagyon nyomós indok miatt dönthet úgy, hogy az érvénytelen volt. Mintha sosem történt volna meg. Gwen Stefaninak ez sokat jelentene, így amíg erre nem kerül sor, az esküvőt is tolják szerelmével.

Blake Shelton ennyire ugyan nem vallásos, de Gwen miatt beleegyezett, és vár az esküvővel.

Az énekesnő és volt férje között egyébként nincs rossz viszony, és már többször is készült fotó róluk, amint a gyerekeikkel együtt töltenek időt. Blake esetében ez már nem mondható el, hiszen válása után Miranda Lamberttel eléggé megromlott a kapcsolata.

Olvasd el ezt is!
Ettől tuti elakad a lélegzeted! Gwen Stefani smink nélküli fotót posztolt, és úgy néz ki, mintha...

Gwen Stefani és exe válásuk után ebből a csodálatos lakásból költöztek ki.

Nézd meg a galériánkat - 18 kép
Gwen Stefani és Gavin Rossdale Beverly hills-i birtoka