Nem tagadják tovább: Gelencsér Timi először mutatta meg szerelmét

tv2
Fanni

Azonnal olvass tovább, ha kíváncsi lettél!

Gelencsér Timi 2016-ban lett a Miss World Hungary győztese, ám az utóbbi években bebizonyította, hogy sokkal több, mint egy szépségkirálynő

A modell ugyanis nem egy televíziós műsorban csillogtatta meg a tehetségét és a tudását, 2021-ben például Hegyes Bertalannak közösen megnyerték a Dancing with the Stars című táncos vetélkedőt is, azóta pedig ráadásul Timi még az Ázsia Expresszben is csodásan teljesített.

Olvasd el ezt is!
Mindenki szava elállt Lékai-Kiss Ramóna ruhájától: egyik pillanatról a másikra változott Disney hercegnőből igazi dívává

Azt viszont el kell ismerni, hogy bár Timi folyamatosan a köztudatban van, a magánéletéről szinte semmit nem tudni. Egy ideig azt pletykálták, hogy egykori táncpartnerével, Hegyes Bertalannal alkotnak egy párt, ám később kiderült, hogy csak közeli barátok.

Most viszont úgy tűnik, hogy Gelencsér Timi úgy döntött, hogy mégis beengedi egy picit a rajongókat a magánéletébe, ugyanis egy közös képet posztolt szerelmével:

Timi egyébként Insta-posztjában ki is fejtette, hogy már nem szeretné tovább „rejtegetni” párját, és már kereken egy éve boldog párkapcsolatban él:

„Régóta vágytam rá, hogy megoszthassak Veletek egy ilyen fotót! Sosem éltem kifele a magánéletem és ezentúl sem tervezem, viszont szeretném, ha tudnátok, hogy lassan egy éve boldog párkapcsolatban élek”

– vallotta be a modell szerelmével közös képénél.

Ez pedig azért nagy dolog, mert ilyen eddig még soha nem fordult elő, az viszont abszolút látszódik, hogy Timi kicsattan az örömtől, mi pedig innen is sok boldogságot kívánunk a szerelmespárnak!

Ezt olvastad már?

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
Híres magyar barátságok: néhányan már évtizedek óta imádják egymást