Gal Gadot most talán még a Wonder Womannél is menőbb szerepet kapott

GettyImages/Jon Kopaloff
Kálmán Zsófi

Ha szupernős filmről van szó, akkor Hollywoodban csak Gal Gadot jöhet szóba!

Bár a Wonder Woman 2 bemutatója még mindig várat magára, Hollywoodban nem áll meg az éret, és már ezerrel készülnek a jövő nagy durranásaira. Gal Gadot nemrég úgy nyilatkozott, szerinte még mindig kevés jó szerepet álmodnak meg erős nők számára a forgatókönyvírok, mégis úgy tűnik, ha nagy ritkán ez tényleg megesik, akkor az a szerep a színésznőt találja meg.

Gal Gadot a Wonder Womannel egy új korszakot indított szuperhősfilmekben, hiszen bebizonyította, hogy egy női főszereplővel is lehet bombasztikus sikert elérni a mozikban, most pedig egy újabb férfiak uralta műfajba tenyerel bele, a sztár ugyanis elvállalta a Heart of Stone című kémfilm főszerepét.

Heart of Stone olyan lesz, mint James Bond és a Tom Cruise féle Mission: Impossible filmek egyfajta női megfelelője, az akciójelenetekben mindig brillírozó színésznő pedig biztos hatalmasat fog alakítani ebben a szerepben. Ezen kívül azonban más részleteket nem tudni az alkotásról, ahogy a készítők még azt sem döntötték el, hogy a mozikban, vagy valamelyik streaming-szolgáltatónál mutatják-e majd be.

Gal Gadotnak egyébként a Wonder Woman 1984-en kívül még a Halál a Níluson című filmje is bemutatásra vár, valamint a Red Notice forgatásai is már véget értek, Patty Jenkinsszel pedig egy újabb filmet terveznek, ami Kleopátra életéről szólna. Szóval unatkozni nem fogunk!

És ezt láttad már?

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
6 színésznő, aki férfit is alakított már