Alig fél év alatt lettem kávéfüggő: elárulom, hogyan hatott a testemre

Arról, hogy a kávé mennyire egészséges, vagy épp káros a szervezetre nézve, számos szakértő felszólalt már. Egyes tanulmányok szerint napi néhány csésze kávé egyharmadával csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát – még a koffeinmentes verzió is, de ne rohanjunk ennyire előre. És minden bizonnyal akad olyan szakértő is, aki jól csengő ellenérveket tudna felsorolni. Én most egy egyszerű kávéfogyasztó szemszögéből szeretném elmesélni, mit is jelent számomra a kávézás, honnan a függőségem, és mit tapasztaltam az elmúlt hónapokban.

Gyakorlatilag, ahogy betöltöttem a 18. életévemet, a koffeinigényem egy perc alatt a duplájára nőtt. Hol a munka, hol a tanulás, hol pedig egy jó buli miatt éreztem azt, hogy tágítanom kell egy kicsit az éberségi szakaszomat. Mindennek azonban nem volt egy klasszikus ritmusa, akkor ittam, amikor épp úgy éreztem, hogy kezdek elálmosodni, és szükségem van az extra hajtóerőre. Sok-sok éven át ment ez így, majd egyszer úgy döntöttem, hogy egész egyszerűen magam mögött hagyok minden koffeint. Nemcsak a kávéról, hanem hirtelen minden koffeintartalmú italról lemondtam. Mondhatni egyfajta tisztulásként próbáltam megélni azt az időszakot, így miután két év múlva újraépítettem a kávézási szokásaimat, jóval tudatosabban gondolkoztam már.

Akkor már javában tartott a pandémia, nekem pedig hiányoztak a mindennapi rutinok az életemből, így beszereztem az azóta nagyra becsült Nespresso gépemet (lassan nevet is adhatnék neki, azóta olyan szoros lett a kapcsolatunk). Igazi jó hedonista módjára vetettem bele magam újra a kávézásba, és a sok-sok kapszula közötti tesztelésben elveszve (nyammi, vanília!) azt vettem észre, hogy a napi adagom már 4-5 csésze körül jár. Hoppá! De mit szól hozzá a testem?

Ne menjünk el az első és legfontosabb tény mellett, aminek szerintem leginkább a mellettem ébredő férfi örül: a kávétól egy perc alatt kiegyensúlyozottabbnak érzem magam – persze, ez sanszos, hogy placebo, de mint olyan, tökéletesen működik. A kávé hatására sokkal, de sokkal gyorsabban pörög az agyam, hát még a kezem a klaviatúrán! Aktívabbnak érzem magam a nap minden szakában, és sokkal jobban alszom – tudom, furán hangzik, de tényleg így van. Mivel egy viszonylag szigorúbb étrendet követek, ami miatt számtalan finomságról kellett lemondanom az elmúlt években, számomra a kávé mára maga lett a desszert, a testem pedig megfelelő mennyiségű boldogsághormonnal reagál már csak az illatára is. Az, hogy szebb lett az elmúlt fél évben a bőröm, szintén ide próbálom sorolni, ugyanis semmi más, hasonló jellegű változtatás nem történt az életemben, ami indokolná – de ezt azért nem merném 100%-osan kijelenteni.

És nem, nem véletlen, hogy az elmúlt mondatokban már nem a koffein, hanem magát a kávét említettem, ugyanis úgy döntöttem, hogyha már kimondom, hogy kávéfüggő vagyok (ugyanis tényleg az lettem), akkor azt csináljam ésszel. Miután a kezdeti hedonizmust óvatosan le kellett csitítanom, így úgy döntöttem, hogy a lelki (és testi) egészségem érdekében nem a kávéról mondok le, hanem a koffeinről, így most bár a napi adagom 5 kávé, abból csupán 2 tartalmaz koffeint. A testem most köszöni szépen jól érzi magát – a lelkemről nem is szólva.