Emiatt nem lesz látható soha Harry és Meghan A koronában

Joe Pugliese / Getty Images
Kamilla

Harry és Meghan vasárnapi interjúja óta megállás nélkül mennek a találgatások, hogy vajon mikor kap helyet a The Crown – vagyis A korona – című sorozatban a hercegi pár kapcsolata és az interjú háttérsztorija.

Nos, a széria írója ezt gyorsan és tömören megválaszolta, amellyel kicsit sem okozott jó napot a sorozat rajongóinak. Peter Morgan, ugyanis azt találta mondani, hogy a következő 20 évben biztosan nem, ami – mivel a 6. évaddal befejeződik a sorozat – nem fog megvalósulni. Morgan ezt természetesen bővebben is kifejtette, amiben van némi logika:

Meghan és Harry az útjuk közepén járnak és senki sem tudja, hogy milyen lesz ez az utazás és hogyan fog véget érni. Sokkal kényelmesebb olyan dolgokról írnom, amelyek legalább 20 évvel ezelőtt történtek. Ez elegendő idő és elegendő távolság ahhoz, hogy valamit valóban megértsünk, megismerjük a szerepét, megértsük a helyzetét, megértsük a relevanciáját.

-
Olvasd el ezt is!
Meghan és Harry herceg a velük készült interjú során árulták el, milyen nemű lesz a második gyermekük

A korona alkotója egy korábbi interjújában elmondta, hogy van egy „20 éves szabálya van”, amit mindenképp be fog tartani. A korona utolsó évada a 2000-es években fog játszódni.

Ha kíváncsi vagy a királyi család legdrágább ruháira, akkor kattints a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
A királyi családok legdrágább menyasszonyi ruhái: sosem hinnéd, mennyit érnek