Ez vár rád a szerelemben a csillagjegyed szerint 2024-ben

J Studios/Getty Images
Izabella

Még mindig keresed az Igazit? Nos, idén jó eséllyel megtalálhatod őt, mert az égiek romantikus évet ígérnek nekünk, hála két bolygó ritka együttállásának.

Tavaly úgy érezted, mintha el lennél átkozva, mert a magánéleted egyszerűen katasztrofálisan alakult? Hidd el, ezzel nem vagy egyedül: több olyan sztár is szakított 2023-ban, akiket korábban álompárnak hittünk, mint például Taylor Swift és Joe Alwyn vagy Kylie Jenner és gyermekei apja, Travis Scott. A jó hír az, hogy a csillagok szerint most viszont fantasztikus hónapok állhatnak előttünk, és ránk találhat a szerelem – ahogyan az időközben újra megtörtént Taylorral és Kylie-val is.

Képzeld, a Vénusz, azaz a szerelem bolygója utoljára 2012 márciusában találkozott a növekedés, továbbá az optimizmus bolygójával, a Jupiterrel a Bika jegyében, de idén végre nem kerülgetik tovább egymást és május 23-án egyesítik az erőiket – aminek óriási jelentősége lehet a románcaid alakulásában. Ez a ritka együttállás ugyanis hosszútávú kapcsolatok kezdetét jelentheti, szóval, ha valakivel ezen a napon randizol először, illetve ekkor mutatod be a párodat a környezetednek, akkor tudd, hogy az égiek az áldásukat adták rátok.

Na de nézzük, mire számíthatsz még a csillagjegyed szerint 2024-ben a szerelemben!

Nézd meg a galériánkat - 12 kép
Ez vár rád a szerelemben a csillagjegyed szerint 2024-ben