Közel négy évig voltam szingli: ez történt, miután felhagytam a szerelem keresésével

Miután véget ért az első igazi kapcsolatom, én is átmentem azokon a fázisokon, amelyeken ilyenkor mindenki. Padlóra kerültem, megpróbáltuk újrakezdeni, nem sikerült, megint padlóra kerültem... Aztán szép lassan, napról napra lettem jobban, és elkezdtem ismét visszazökkenni a szinglilétbe. Persze ha akkor valaki közli velem, hogy szokjam is meg, mert az elkövetkező 3-4 évben is ez lesz a párkapcsolati státuszom, nem repestem volna a boldogságtól – de utólag azt mondom, ami egy idő után frusztráló volt, most visszatekintve elengedhetetlen volt a jövőmhöz!

Egyedülállónak lenni hatalmas buli, de hamar rájöttem, hogy csak addig, amíg a legjobb barátnőim is szinglik. Nálam szerencsére ez volt a helyzet, így hirtelen kinyílt előttem a világ. Egyetlen percre sem álltunk meg, elképzelhetetlen volt, hogy péntek este otthon üljünk, sőt, sokszor még hétfőn is gondoltunk egyet, és elmentünk bulizni. Minden lehetőséget meg akartunk ragadni az ismerkedésre, különösen azután, hogy már legalább egy éve szinglik voltunk.

Kezdetben jól éreztem magam így, hiszen nagyon sok új ismerőst és igaz barátot szereztem. Egyetlen év alatt több helyre mentem el kirándulni, mint előtte bármikor, fesztiváloztam, strandoltam, kalandparkoztam, végignéztem rengeteg sorozatot, elolvastam egy tucat könyvet. De aztán egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy hiába a sok ismerős, a sok program, valami hiányzik. Tudod, milyen az, amikor meglátsz egy szerelmespárt a buszon, és látszik, hogy milyen boldogok, te pedig felteszed a kérdést:

• miként lehettek olyan szerencsések, hogy egymásra találtak?

És ami még fontosabb:

• nekem miért nem sikerült eddig?

Innentől kezdve a bulizás már nem arról szólt, hogy igyunk valamit és érezzük jól magunkat a csajokkal. Egyre inkább arra terelődött a hangsúly, hogy megismerkedjünk valakivel, randizzunk, és végre búcsút intsünk a szingliségnek. De aki próbált már ismerkedni, hamar rájöhetett, hogy ez egyáltalán nem úgy megy, mint a filmekben. Hogy leülsz a bárban, kinézed magadnak a legjóképűbb srácot, aki 10 perc múlva már leszólít. Inkább úgy néz ki a dolog, hogy táncolsz a parketten, egy vadidegen srác pedig két perc múlva már észrevétlenül be is táncol mögéd, úgy, hogy még csak nem is látott szemből. Ha pedig még lenne is vonzalom, gyorsan kiderül, hogy külföldi turista, aki holnap már utazik is haza.

Ezért végül a barátnőim noszogatása miatt én is beálltam a sorba, és kipróbáltam a Tindert. Mert tudod, egy barátnőm barátnőjének a barátnője itt ismerte meg a férjét, és azóta is boldogok. Hát, biztosan léteznek ilyen történetek, de az enyém nem így végződött. Mindenki azt mondogatta, hogy adjak lehetőséget, különben senkit sem fogok megismerni, én pedig megpróbáltam megfogadni a tanácsokat. Volt is részem különös randikban: egy sráccal, aki a találkozó felén csak a rókákról beszélt (???), egy másikkal, aki lusta volt elkísérni a buszmegállóig, mert a kocsija közelebb parkolt, és nem volt kedve plusz 30 métert sétálni, egy harmadikkal, aki csak személyesen vallotta be, hogy igazából sokkal idősebb, mint mondta, és olyannal is, akivel tényleg minden klappolhatott volna, de sajnos nem éreztem azt a varázst, ami a szerelemhez elengedhetetlen.

Amikor azt mondtam: elég volt!

Amikor három és fél éve voltam egyedülálló, betelt a pohár, és feladtam a keresgélést. Elegem lett a randikból, amikhez már igazából kedvem sem volt. Elegem lett abból, amikor buli után nyúzottan sétáltam haza az üres lakásba. Szóval elengedtem a szerelmet. Többé nem indultam el otthonról úgy, hogy talán ma este találkozom valakivel. Nem éreztem már azt, hogy muszáj kimozdulnom otthonról, különben lemaradok valami klassz dologról, és örökre bánni fogom. Helyette péntek este filmeket néztem otthon, esti iszogatás helyett moziba mentem, és a munkámra koncentráltam. És életemben először megbizonyosodhattam arról, hogy a mondás igaz: a szerelem akkor jön, ha nem is keresed.

Mindössze néhány hét telt el úgy, hogy letöröltem a Tindert, felhagytam a bulizással, és több szabadidőt hagytam magamnak semmitevésre – és a szerelem bekopogtatott az ajtómon. Teljesen váratlanul, egy baráti összejövetelen ismertem meg valakit, aki az este végére felkeltette az érdeklődésem. De még az első randikra is úgy mentem el, hogy nem vártam többé semmit: nem reménykedtem, nem izgultam, inkább csak sodródtam az eseményekkel. Ennek lassan egy éve, mi pedig azóta is együtt vagyunk, nagyon boldogan. Visszatekintve már nem bánom, hogy három és fél évet töltöttem egyedül; inkább csak azt sajnálom, hogy teljesen feleslegesen aggódtam a szerelmi életem miatt.

Úgyhogy én csak annyit tanácsolnék mindenkinek, aki a szerelmet keresi: ne akard megtalálni mindenáron! Mert ha valamit, akkor ezt aztán tényleg nem lehet erőltetni!