Emberkísérlet: egy hétig busszal jártam kocsi helyett, meglepő eredménye lett

A fő oka a kísérletemnek az volt, hogy észrevettem magamon, mióta állandóan a kormány mögött ülök, mintha híztam volna. Bár járok edzeni és figyelek az evésre is, nem csusszannak le olyan gyorsan a kilók rólam, mint kellene, ráadásul mintha még többet is mutatna a mérleg (meg a szorító farmerem), mint korábban.

Hogyan lehet ez? – háborodtam fel, amikor valahogy így cibáltam magamra a szűk gatyámat:

Lehet, hogy anyámnak mégis igaza van, és tényleg a sétálás is hozzájárul ahhoz, hogy fogyjak (vagy legalább ne hízzak)? Nem árultam el neki, hogy felkeltette az érdeklődésemet, hogy kipróbáljam a sokkal több gyaloglás, kevesebb ülés kombót, hiszen amikor szól, hogy melegen öltözzek, nem öltözök, majd rohadtul fázom, és azt sem ismerem be soha.

Szóval kitaláltam, hogy egy hétig annyit gyalogolok vagy épp buszozom, amennyit csak tudok, a kocsit pedig otthon hagyom, akármilyen kényelmetlen is lesz, hogy mindenhova korábban kell indulnom, és akármennyire is borzalmas lesz, hogy folyton cipekednem kell.

A tapasztalataimat lejegyzeteltem, és már meg is osztom veled.

Izomláz!

Az első nap végére megfigyeltem, hogy szabályos izomlázam lett attól, hogy sétálok, a busz után csattogok, és hogy a mázsás cuccomat cipelem. Estére rendesen éreztem a combomat és a karjaimat. Lehet, hogy akkor mégis használ valamit ez a kis plusz mozgás?

A számok nem hazudnak.

Két dolog nem hazudik sosem: a csípők Shakira szerint, illetve a számok, amik megmutatják, hogy milyen durván el tud lustulni valaki. Amikor ránéztem a telefonomra, azt hittem, felsikítok. Míg a buszozós-villamosozós-sétálós napokon átlagosan 10-11 kilométert tettem meg egy nap, az autóban feneket pihentetős napokon (azaz szinte mindig) 2-3 kilométer ment a lábamba összesen. Azért ez durva, hogy milyen kevés!

Eltűnt a fáradtságérzet. De hogyhogy?

Míg azt hittem volna, hogy a sok mászkálástól totál fáradtan esek haza, épp ellenkezőleg történt. Az első két napon kicsit leharcolt voltam a nap végére, de a harmadik naptól kezdve éppen hogy energikusabban indult a nap, és amikor hazaértem, ugyanúgy pörögtem. Talán ez annak köszönhető, hogy nem a fűtött járműben ülve, hanem a hűvös utcán sétálva vagy várakozva eltöltött idő felébreszt és energizál?

Mennyi király kávézó van!

Míg a kocsival rohangálás tapasztalata a minden nap ugyanott kávézás volt, hiszen ott lehet gyorsan parkolni, majd továbbmenni, úgy a tömegközlekedős héten folyton új és új helyekre tértem be, és hamar kiderült, mennyi menő kávézó van a városban. Egy csomó helyre újra elmegyek majd.

Nincs parkolóhely-keresés = nincs stressz.

Ehhez talán nem is kell hozzáfűznöm semmit. Komolyan, semmi parkolóért folytatott küzdelem, semmi feszkó, hogy vajon mennyit kell fizetnem, amíg bemegyek egy megbeszélésre, ez egyenlő semmi felesleges stresszel.

És a lényeg: Végre elindult a fogyás!

Nem azt mondom, hogy mostantól kizárólag tömegközlekedésre váltok, de meglátva, hogy tényleg fogytam, ki fogok mozdulni a tespedős komfortzónámból, és azokra a helyekre, ahova nem muszáj, nem autóval megyek, hogy egy kis extra mozgást beiktassak. Tavaszra így simán meglesz az a 34-es farmer!

(Ja, és köszi anyu. Remélem, ezt a cikket most nem olvasod el, mert akkor látnád, hogy igazad lett...)