Élelmiszerek, amiket valószínűleg te sem jó helyen tárolsz

Getty Images
Léna

Van, amiről nem is gondoltuk volna, hogy a hűtőbe való, és olyan is, amit szinte mindig oda teszünk - pedig nem kellene!

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mindent a hűtőben a legjobb tárolni, pláne ha zöldségekről és gyümölcsökről van szó. Sőt, sokaknál a különböző szószok is oda kerülnek, annak ellenére, hogy nem igényelnek hűtést. A nem megfelelő tárolási körülmények viszont rontanak a minőségen, épp ezért fontos tudnod, hogy mit hol érdemes tartani!

Élelmiszerek, amiket a szekrényben kell tárolni, közvetlen napfénytől védve

  • A kenyér tárolása szempontjából a legjobb az, ha egy zárható kenyértartóba rakod, egy kevéske só társaságában - ez utóbbi segít, hogy ne penészedjen meg. Ha például nejlonzacskóban hagyod, akkor azt fogod tapasztalni, hogy puha lesz, de pár nap után penészes is, hiszen nem jut levegőhöz, és az általa termelt nedvességet szeretik a gombák. Hűtőbe semmiképp sem érdemes tenni, mert a hideg hatására hamar kiszárad.
  • A csokoládé tárolása nem túl bonyolult dolog, de azért itt is vannak dolgok, amikre figyelni kell. Hűtőbe például nem ajánlatos tenni, hiszen a hirtelen bekövetkező hőmérsékletváltozás hatására megjelenik rajta a fehér bevonat, ami ugyan az ízét nem befolyásolja, de a minőségét egy kicsit igen. A legjobb, ha ezt is a szekrénybe rakod, fénytől elzárva!
  • Ami az olíva olajat illeti, hűtőbe semmiképp se tedd! Az ideális környezet számára a szobahőmérséklet, közvetlen napfénytől védve, máskülönben például a hűtőben azt fogod tapasztalni, hogy megváltozott az összetétele.
  • A hagymát sokan teszik a hűtőbe, pedig leginkább a száraz helyeket szereti, a hűvös hatására pedig nemhogy nem lesz hosszabb a szavatossági ideje, de könnyebben penészedni kezd. A legideálisabb az, ha keresel egy kisebb dobozt, és abba teszed bele őket, majd ezzel együtt a szekrénybe rakod.
Olvasd el ezt is!
Az alábbi ételeket soha ne fagyaszd le

Élelmiszerek, amiket a pulton, asztalon érdemes tárolni

  • A narancs és citrusfélék esetében arra kell törekedni, hogy szobahőmérsékletet biztosíts számukra. A hűtőbe például egyáltalán nem érdemes rakni őket, mert a hideg hatására elveszítik erőteljes ízüket és kevésbé tudják kifejteni pozitív hatásaikat.
  • Az avokádó tárolása nem egyszerű feladat. Ha már eléggé érett, a hűtő jó választás, hiszen így tovább marad ehető, de ha még nem érte el teljes formáját, nem szabad a hidegbe rakni. Ez ilyenkor lelassítja az érési folyamatokat, ezért ebben az esetben a pulton van a legjobb helye!
  • Az uborkát be lehet tenni a hűtőbe, de maximum pár napra, hiszen a hideg környezetben gyorsabban megy tönkre. Hogy minél tovább ehető maradjon, inkább hagyd a pulton!
  • A paradicsomot sokan automatikusan a hűtőbe rakják, csakhogy emiatt kásássá válik, és elveszíti természetes ízét. A legideálisabb, ha egy olyan dobozba vagy tálba rakod, ahol kellően tud szellőzni; lehetőleg az asztalra vagy nem zárt polcra!

Élelmiszerek, amiket a hűtőben kell tárolni

  • Azt gondolnánk, a lisztet nagyon egyszerű tárolni, de igazából nem annyira. Ha magas a páratartalom és elég meleg van a konyhádban, megjelennek a lisztbogarak, ráadásul hamarabb lesz penészes is. Télen nincs baj azzal, ha a szekrényben tartod, de nyáron, amikor bent is magas a hőmérséklet, egy zárható üvegedényben tedd a hűtőbe! A lisztnek ugyanis 10-18°C között található a legideálisabb tárolási körülménye. Sőt, a mandulaliszt és a teljes kiőrlésű lisztet pedig felbontás után máris érdemes a hűtőbe tenni, mert gyorsabban elszaporodnak benne a baktériumok.
  • Vannak olyan magvak, amik a szobahőmérsékleten hamarabb tönkremennek. Ilyen a mandula például, ami 1-2 hét után már egyre kevésbé lesz kellemes. A legjobb, ha véded ezeket a magas hőmérséklettől, napfénytől és nedvességtől, és beteszed a hűtőbe. Így egyébként 9 hónapig is fogyasztható marad!
  • A zellert mindig fontos, hogy a hűtőbe rakd, de ne tedd műanyag zacskóba, mert hamarabb tönkre fog menni. Maximum alumíniumba csomagold, azzal nincs problémája, de a legjobb, ha egyszerűen csak elteszed a zöldséges rekeszbe!
  • Ha már közel van a szárított gyümölcsök lejárati ideje, ne hagyd őket a spájzban! Így biztos, hogy nem sokkal később már ehetetlen lesz, míg a hűtőben lévő hideg segítségével kitolhatod a fogyasztási idejét.
Olvasd el ezt is!
10 élelmiszer, amiről nem tudtad, hogy elrakhatod a fagyasztóba

Azt pedig fontos tudnod, hogy mi az, amit nem ajánlatos a fagyasztóba tenni!

Nézd meg a galériánkat - 11 kép
10+1 élelmiszer, amit tilos a fagyasztóba tenni