Lehetséges: a szupertermékeny nő kétszer esett teherbe egy hónap alatt

Pexels/Pavel Danilyuk
Kata

Nagyon sokáig azt hitte, ikerbabái lesznek, majd a szüléskor jött a sokk.

A 30 éves Sophie Small és férje, Jonathan Small 2019-ben döntöttek úgy, hogy szeretnének egy második babát, ekkor már volt egy kisfiuk, Oscar. A fiatal anyuka gondolta, hogy nem lesz nehéz teherbe esnie, mert elsőre is könnyen ment, de azért több, mint egy hónapon át próbálkoztak, hogy biztos legyen a dolog. A teszten persze meg is jelent a két csík, a háromfős család pedig nagyon boldog volt. Az úszóedzőként dolgozó nő akkor kezdett gyanakodni arra, hogy ez nem egy hétköznapi terhesség, amikor hét héten belül nyolcszor került kórházba a súlyos reggeli rosszullétei miatt. Az egyik ilyen látogatás alkalmával derült ki, két magzat van a méhében, ikreket vár.

Egy hónap alatt kétszer esett teherbe

Sophie Small lelkiismeretesen járt az orvosi vizsgálatokra, így derítette ki az orvosa, hogy az egyik iker valamiért jóval kisebb, elmaradottabb, mint a másik. Ugyanakkor a doki egyszerűen nem tudott rájönni, mi lehet ennek az oka. A terhesség 29. hetében az ultrahangon úgy látszott, a kisebb nem mozdul, felmerült, hogy megállt a fejlődésben, ez nagyon lesújtotta Sophie-t.

Az orvosok végül gyógyszerek segítségével még hónapokra kitolták a szülést, így jött a világra 2020 augusztusában az anyuka két kislánya, élve, ám nagyban eltérő testsúllyal. A kórházi személyzet ekkor döbbent rá, mi történt: Sophie szupertemékeny, vagyis képes volt egy hónapon belül kétszer teherbe esni. Emiatt Darcy 32 hétre, két perccel később a testvére, Holly 36 hétre született.

„Két babát hordtam a szívem alatt, azt gondoltuk ikrek, de teljesen más volt a fejlettségi szintjük. Szerencsére mindkettőnek megvolt a saját méhlepénye és magzatburka, így tudtak életben maradni”

- mesélte Sophie a Daily Mail-nek.

Holly és Darcy hivatalosan tehát nem is ikrek, még csak nem is kétpetéjűek. Mindketten eltérő petesejtből és eltérő spermiumból születtek, tehát „csupán” édestestvérek. Anyukájuk szerint a kislányok nagyon különböznek is, az egyik szőke és csajos, a másik inkább barna és igazi rosszcsont. Sajnos egyikük sem úszta meg a speciális terhességet, Holly központi idegrendszeri sérüléssel született, ami a jobb oldalát érinti, Darcynak pedig nem fejlődött ki rendesen a hasvonala. Ennek ellenére boldog, vidám, aktív gyerekek, akiket az egész család imád.

Ők nem álltak ki vele a nyilvánosság elé:

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
Híres magyar nők, akik eltitkolták a terhességüket

Ők viszont furcsa módját választották a bejelentésnek:

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
Híres emberek, akik meghökkentő módon adtak hírt a terhességükről