Teszteld a tudásod: Kitalálod, melyik Disney hercegnőhöz tartoznak az alábbi mondatok?

Walt Disney
Vadász Emese

Induljon a nyár legmesésebb kvíze!

Az utóbbi években a Disney a fejébe vette, hogy a legsikeresebb meséiből élőszereplős változatot készít, ez azonban valamikor jól, valamikor pedig kevésbé jól sült el. A Szépség és a szörnyeteg vagy az Aladdin például hatalmas sikernek bizonyultak, azonban a nemrég bemutatott A kis hableány című film már kevésbé volt népszerű a közönség számára.

A soron következő élőszereplős film ráadásul már most hatalmas botrányokat robbant ki a TikTokon, a Hófehérke főszereplője, Rachel Zegler ugyanis az eredeti 1937-es meséről nagyon negatív hangnemben beszél a film sajtó körútján, az emberek pedig joggal kérdezik a közösségi oldalakon, hogy miért vállalta el Hófehérke szerepét.

Ráadásul az sem segít a film promócióján, hogy kiderült, az eredeti mese sztoriját szinte teljes egészében megváltoztatták, pedig mindenki arra a mesére kíváncsi, amit gyerekkorában annyira megszeretett.

De térjünk is vissza az eddigi legnehezebb Disney tesztünkhöz, amit tényleg csak a legnagyobb rajongók tudnak majd kitölteni. Ahhoz ugyanis, hogy tökéletesen teljesíts, tudnod kell, hogy melyik hercegnő pontosan mit mondott az adott mesékben... Te kitalálod idézet alapján, hogy melyik hercegnőre gondoltunk?

Ha készen állsz,azonnal katt a tesztre!

„Néha az erősségeink a felszín alatt rejlenek... Egyes esetekben jóval a felszín alatt.”

  • Moana
  • Mulán
  • Belle

„Ez a jó a szülinapokban, hogy minden évben megtörténik!”

  • Tiana
  • Ariel
  • Rapunzel

„Ha királynő leszek, végre hatalmam lesz megszabadulni tőled!”

  • Elza
  • Jázmin
  • Merida

„16 éves vagyok, már nem vagyok gyerek!”

  • Hamupipőke
  • Ariel
  • Belle

„Az egyetlen módja annak, hogy elérd, amit akarsz ebben a világban, az a kemény munka.”

  • Tiana
  • Jázmin
  • Mulán

„Gyerünk, ébredj fel. Nem mosolyogsz rám?"

  • Rapunzel
  • Auróra
  • Hófehérke

„Ha nyugton maradnál, nem fájna annyira!”

  • Belle
  • Mulán
  • Elza

„Te irányítod a sorsodat, nincs szükséged hozzá varázslatra!”

  • Alíz
  • Merida
  • Ariel

Ha pedig kíváncsi vagy, hogy hogyan is festenek a Disney szereplők az élőszereplős filmekben, akkor katt a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
Így festenek a Disney-hercegnők a mesékben és az élőszereplős filmekben