Demi Moore kiteregette a szennyest, és mindenkit kiborított - lánya, Rumer Willis kiállt mellette

gettyimages
Bíró Eszter

Rumer Willis egyike azon embereknek, akik óriási örömmel fogadták a színésznő könyvét, hiszen így végre sok mindenre választ kaphattak a rajongók.

Napok óta Demi Moore önéletrajzi könyvétől hangos a sajtó, amelyben őszintén beszél az Ashton Kutcherrel való házasságáról, szexuális életükről, vetéléséről, alkoholizmusáról és fájdalmas gyerekkoráról. A könyv igen vegyes fogadtatást kapott, hiszen sokan úgy vélik, hogy még mindig nem tudott továbblépni a volt férjén, akinek így akar borsot törni az orra alá.

Többek között maga Ashton is ezt gondolja, aki nemrég egy Twitter üzenetben reagált a Demi könyvében olvasottakra. „Egy igazán szarkasztikus üzenetet akartam írni, aztán a kisfiamra, a kislányomra és a feleségemre néztem, majd töröltem.” Ezzel arra célozva, hogy nem hajlandó a Ghost egykori sztárjával és a közös múltjukkal foglalkozni.

forrás: gettyimages
Ashton Kutcher és Demi Moore

Azonban akadnak olyanok is, akik mindenben kiállnak a színésznő mellett és bátornak tartják azért, hogy ilyen kendőzetlenül mesél el mindent az életéről. Ezek közé tartozik legidősebb lánya, Rumer Willis is, aki egy talkshowban elmondta, hogy nagyon felnéz az édesanyjára, aki a könyvében egyszer sem áldozatként mutatta be magát, hanem szembe mert nézni a tetteivel és azok következményeivel. Hozzátette azt is, hogy nagyon sok nő számára lehet jó példa az édesanyjával történtek, ugyanis a legmélyebb gödörből is képesek lehetünk kimászni és újrakezdeni, ha igazán akarjuk.

Demi pár éve teljes életmódváltásba kezdett és szebb mint valaha. Nemrég egy meztelen fotósorozat is készült róla a Harper's Bazaarban a könyve megjelenése előtt, amelyen hihetetlenül gyönyörű.

Ha kiváncsi rá, hogy mely sztárok plasztikáztattak titokban, akkor kattints a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
Sztárok, akik titokban plasztikáztattak