Nosztalgikus fotón mutatta meg magát és szerelmét Cinthya Dictator: Tomi és ő már 10 éve ismerik egymást
Már akkoriban is jól mutatott egymás mellett Tomi és Cinthya.
15 éves koruk óta ismeri egymást Cinthya Dictator és Molnár Tamás. A fotóművész és a Jetlag zenekar énekese tavaly ősz óta egy párt alkotnak. A rajongók régóta sejtették, hogy van köztük valami, aztán egy rövid titkolózás után idén már együtt is megjelentek rendezvényeken, hamarosan pedig egyre több közös fotó került fel róluk a közösségi oldalakra.
A minap Cinthya egy nosztalgikus fotót mutatott a rajongóknak, amelyen 10 évvel ezelőtt látható Tomi társaságában. A pár már akkor is jóban volt egymással, 15 éves korukban találkoztak először. A fotón mindketten emo szettben vannak, egy időben nagy képviselői voltak a műfajnak.
Érdekes, hogy 10 éve készült az a kép, 1 éve vagyunk együtt, s nem is gondoltuk volna, milyen fordulatokat hoz az élet. Végig egymás mellett haladtunk az évek során, de csak most ért össze az életünk. És remélhetőleg ez így is folytatódik
- nyilatkozta Cinthya a Ripostnak.Nézd, hogy mutattak együtt 10 éve!
Ha pedig a nosztalgiázásnál tartunk, tedd meg a galéria képeivel!
Nosztalgiázzunk! Emlékszel még ezekre az ikonikus frizurákra a Gossip Girl-ből?