Márk Napi Tipp témájú cikkek

Mit vegyünk a srácoknak idén? Ezeket!

Márk Világa
Kit vár otthon mindennap egy rosszcsont, ámde imádnivaló kis lurkó? Hát a testvéremet biztosan! Aki már látta Milánt, az unokaöcsimet (a legcukibb unokaöcsit a világon), az tudja, hogy már most nagyon fogékony a trendre és a csinos darabokra! Úgyhogy ezúttal neki néztem ajándékokat, olyanokat is, amiknek majd néhány év múlva fog nagyon örülni!

Amit tudnod kell, ha meg akarod szerezni álmaid állását!

Márk Világa
Ha valaminek a szakértője lettem az évek során, Drágáim, az a testbeszéd. Egy mozdulatból, egy fejbiccentésből, egy félmosolyból is rengeteg kiderül, ha eléggé figyeltek. És tudjátok, miért lesznek hasznosak ezek a tippek, amiket most elárulok nektek? Mert abban fognak segíteni benneteket, hogy ha már végigcsináljátok azt az idegőrlő állásinterjút, nagyobb eséllyel koronázza siker az erőfeszítéseiteket. Mutatom is, mire kell odafigyelni, ha a HR-essel beszélgettek! ;)

EZÉRT ÉRDEMES KÁVÉT INNI, ÉDESEM!

Márk Világa
Mi mással indíthatnánk egy lusta, hűvös, őszi hétfőt, mint egy ódával a kávéhoz? Annyi rosszat hallani róla, pedig (mértékkel fogyasztva) szuperegészséges dolgokat művel velünk ez a karakteres ital. Szóval, Édesem, ha nagyobb függő vagy, mint a Gilmore lányok, ez a cikk neked szól: tanulj a kedvenc frissítődről! ;)

6 dolog, amit TILOS csinálni arctisztításkor!

Márk Világa
Édeseim, hát ki ne imádná a pihe-puha bőrt? Elárulok nektek néhány titkot, amit talán már Ti is tapasztaltatok a saját bőrötökön, hogy nem annyira működik – lehet, hogy ezek között rejlik a megoldás, amiért még mindig nem hidratált, vagy épp pattanásmentes a bőrötök! Íme, az én tiltólistám, a Szalon beauty csapatának tippjeivel megtámogatva:

5 kérdés, 5 válasz

Márk Világa
Annyi kérdést kapok tőletek nap mint nap, Drágáim – emailben, Facebookon, szóban és kommentben –, hogy nem is győzök néha válaszolni mindre. Úgyhogy kiválasztottam 5 égető kérdést, amire gyorsan válaszolni fogok nektek!! ;)

A tökéletes selfie 5 aranyszabálya

Márk Világa
Édeseim! Manapság már nincs olyan, aki ne készítene magáról valamilyen pózolós képet, ismertebb nevén „szelfit” minden érdekes vagy akár nem is annyira érdekes helyen, ahol jár. De ezzel nincs is semmi baj!! A fontos az, hogy tudjuk, mire figyeljünk oda annak érdekében, hogy egy elrontott kacsaszájas kép helyett egy előnyös, szuperszexi és odaillő fotót posztoljunk Instagramra vagy éppen Facebookra. Most megosztom veletek az 5 aranyszabályt, amit érdemes tudni! ;)

Igen, vannak még stílusikonok Coco-n kívül is!

Márk Világa
Tudom, mennyire népszerű Audrey Hepburn, Marilyn Monroe és persze Coco Chanel – ha csak szóba kerül az a szó, hogy stílusikon, biztos vagyok benne, hogy ez a 3 név mindenkinek rögtön bevillan.

Divatrajongók, figyelem: ősztől indul a divatiskolám!

Márk Világa
Szeptemberben végre megvalósul, amire már régen vágytam: saját divatiskolát nyitok! Már annyi helyen, annyi módon adtam nektek stílustanácsokat a Shopping Királynőktől a Style Republic-on át egészen a blogomig, hogy úgy érzem, itt az ideje, hogy egy kicsit más formában is átadjam a tudásomat nektek!

Mosó Masa mosodája - nyári különkiadás!

Márk Világa
Biztos nektek is megvannak minden évszakban a ruhafavoritok, amikre úgy vigyáztok, mint a szemetek fényére, Lányok. Amiben nem lehet meggyet meg dinnyét enni, fonott székre ülni, ami kihúzza a szálat, lecsót főzni meg aztán végképp tilos benne. És persze, ezeknek a daraboknak megvan a maguk rituális tisztítása is… Nekem ezek a legjobb tippjeim, ha nyári kedvencek mosásáról van szó! ;)

Félre a mesékkel – ez az, amivel TÉNYLEG lefogyhatsz

Márk Világa
Biztos Ti is észrevettétek, Édeseim, hogy szinte minden nap megjelenik egy új, az eddigieknél is hatékonyabb és egyszerűbb fogyókúrázási módszer. Legtöbbjüknél egy kattintás után kiderül, hogy vagy valami nagyon egészségtelen, sokszor drasztikus módszerről van szó, valami új csodaszer promóciójába botlottunk, vagy épp egy sztárdiétába, ami olyan alapanyagokat tartalmaz, ami mellett nem is futja másra a havi fizuból, csak a lélegzésre.

10 frissítő érdekesség a kánikulára

Márk Világa
Leültem a gép elé és kis gondolkodás után arra jutottam, hogy ma semmi megerőltetésnek nem szabad kitennem az agysejtjeimet, annyira meleg van. Egy két jó falat elfogyasztására biztos lesz energiám, de bonyolult dolgokra képtelen vagyok, és gondolom, nektek is jól jön a kikapcsolódás két vízi csúszdázás között! ;)

Nyaralás bőröndpara nélkül!

Márk Világa
Igen, Édeseim, van már némi tapasztalatom a témában, higgyétek el! Repültem már hosszú- és rövidtávon is rengetegszer, és sajnos a rettegés mértéke általában ugyanakkora, hogy otthon marad valami fontos… Úgyhogy begyűjtöttem néhány jó kis tippet, hogy gördülékenyebben menjen az indulás! ;)

A hotel, ami modern múzeummá vált a hétvégére

Márk Világa
Az elmúlt időszak egyik legizgalmasabb kiállításának megnyitóján jártam csütörtök este, egy éppen hotellé alakuló épületben. A szervezők itt gyűjtötték össze 79 művész munkáit, amit vasárnap estig Ti is ingyenesen megnézhettek, ha érdekel benneteket a kortárs művészet.

Ettől fog szuperül indulni MINDEN reggeled!

Márk Világa
Remélem, Ti is kiélveztétek a hosszú hétvége minden apró percét, Édeseim!! Én igazi gasztrotúrára vállalkoztam: többször jártam a hétvégi Gourmet Fesztiválon, Csopakra is lenéztem, és mindkét helyen istenieket ettem! ;)

Indul a húsvéti barka-barka-barkácsolás!

Márk Világa
Nyakunkon a húsvét, ami sokaknak a sonkafőzés, csokinyúl evés és tojáskeresés ünnepe, így arra gondoltam, ha már ti is időhiányban vagytok, adok nektek pár olyan tippet, amit nem tart sokkal tovább megcsinálni, mint ezt a cikket elolvasni! ;)

Lányok: Születésnapom van!!!!!!!!

Márk Világa
Bizony lányok – elérkezett az a bizonyos év, ami január 15-től 4-essel kezdődik. És az az új mottóm, hogy ’40 az új 30’ – úgyhogy hello világ, elképesztően örülök ennek az új koromnak! Éppen ezért úgy gondoltam, az idei szülinapomat veletek töltöm, - tényleg veletek - akiket a legjobban szeretek a világon – méghozzá nem is akárhogy. A szülinapomon gyertek el és koccintsatok velem személyesen a Style Republic üzletemben, mert aznap délután én állok a kasszában! :)))És még: mert hatalmas meglepetésekre számíthattok, Lányok! - mert egyszer vagyok csak 40 éves!

Leárazás-hadművelet 5 lépésben

Márk Világa
A nagy leárazásokon vásárolni agyrém, teljesen mindegy, hogy felkészültél-e rá lélekben – ezt idén én is első kézből tapasztaltam a Style Republic-ban. És ahhoz még Murphy sem kell, hogy tudd, nagy valószínűséggel mindenki más is arra a napra időzíti a vásárlást, amikorra te... De ha nem vagy holmi anyámasszony katonája, felveszed a kesztyűt – meg a sapkát, és a sálat is! – és nekivágsz a kalandnak!

Szilveszteri körbetekintés Európában

Márk Világa
Arra gondoltam Édeseim, hogy körülnézek nektek, melyik európai nagyvárosba érdemes elutazni és jól megünnepelni az Újévet! Úgy keresgéltem, hogy mindenki megtalálja a neki valót, legyen szó a romantikázást kedvelőkről, a buli-imádókról, vagy a kultúra szerelmeseiről.

Boxing Day Sales, avagy box az olcsóbb ruhákért?

Márk Világa
Kezdjük azzal, mi is az a Boxing Day? Az angol nyelvterületeken hagyományos napnak az eredete, amely egyébként december 26-át takarja, még a régi időkre nyúlik vissza: ezen a napon a szolgálók kimenőt kaptak és egy dobozban (box) egy ajándékot a családtól, amelynél szolgáltak. De egy shopping fanatikus naptárjában más miatt lesz pirosbetűs ünnep ez a nap!

Last minute ajándékaim – ezúttal is a családomnak

Márk Világa
Tedd a szívedre a kezed: volt már olyan év, mikor nem hajkurásztál még 24-én délelőtt is ajándék után? Töredelmesen bevallom, nekem még nem volt olyan ünnepi időszak az életemben, amikor nyugodtan, felpolcolt lábakkal vártam volna a Jézuskát, forró csokit kortyolgatva - de legalább minden évben megpróbálom!

Adventi piszmogásaim

Márk Világa
Vallomást kell Nektek tennem: sosem voltam nagyon ügyes technika órán. Egy csomó barkácsolás, fűrészelés meg kalapálás volt a feladat, az én remekműveim pedig soha nem lettek éppen szépek, ha egyáltalán össze tudtam őket csavarozni.

A SWING AZ ÉLET SAVA-BORSA!

Márk Világa
Nem fogok recenziót írni a filmről, Drágáim – inkább tegyétek meg Ti, itt a fórumon, mert rettentő kíváncsi vagyok a véleményetekre! –, de azt azért megsúgom nektek, hogy ragyoghattok úgy az ünnepek alatt, mint a Swing Angels dívái!

Legyetek az angyalkáim! - Blogindító & ünnepi játék

Márk Világa
Fantasztikus kis játékkal ünneplem a blog elindulását!! A "Márk angyalai" játékban meghívok minden hölgyet, hogy csatlakozzon az angyali csapatomhoz!

Blogot írni fogmosás után a legjobb

Márk Világa
Lakatos Márk mostantól minden héten megosztja élményeit, gondolatait a JOY olvasókkal, Márk Világa című blogján! Olvassátok szeretettel!