Emlékek témájú cikkek

10 dolog, ami a 90-es években megnehezítette az életünket - Ma pedig már nem is léteznek

Életmód
Azért az nem baj, hogy ezekkel a problémákkal már nem kell többet foglalkoznunk!

Tóth Vera elárulta, milyen szakaszban tart az élete – és hogy miért ad mindezért (is) hálát

Sztárok
Nagyon úgy tűnik, hogy a tehetséges énekesnő most tényleg „haza ért”!

10 dolog, amit úgy csináltál utoljára, hogy valószínűleg észre sem vetted

Életmód
Közhely, de igaz: egyszer minden véget ér. De belegondoltál már abba, hogy hány olyan dolog van, ami korábban az életed szerves része volt, viszont többé már nem? Bizony, elég sok dolog van, amit valamikor utoljára csináltál – de ezt akkor még nem tudtad.

Amikor már túlságosan ragaszkodsz a tárgyaidhoz: egy pszichológus elárulta, mit tehetsz ebben a helyzetben

Önismeret
Nincs olyan ember, akinek ne lenne legalább egy-két olyan tárgya, amitől nem tud megválni. De mit tegyél, ha már túl sok ilyen lapul a szobádban?

40 felett a születésnap valójában visszaszámlálás, de megvan ennek a szépsége

Életmód
„Szoktatom szívemet a csendhez.” Igyekszem jól fogadni, ami jön. 35 évesen eszembe sem jutottak ilyen gondolatok. De már 55 vagyok. Mihalicz Csilla írása

8 dolog, ami nagyon menő volt 10 éve - ma pedig már csak a fejünket fogjuk, ha eszünkbe jutnak

Életmód
Mintha csak tegnap lett volna, hogy megismerkedtél az internettel és a közösségi médiával, igaz? Hát, el kell, hogy keserítsünk, ez már valószínűleg 10 éve volt!

10 dolog, amit a 90-es években csináltunk, de többé már nem fogunk

Életmód
Számtalan dolgot tudnánk felsorolni, amit a 90-es években napi szinten csináltunk, most pedig már eszünkbe sem jut. Az alábbi cikkben elhoztunk néhányat ezek közül.

10+1 emlékezetes első alkalom, ami minden nővel megtörténik előbb-utóbb

Önismeret
Minden nő életében vannak tipikus első alkalmak, amiket sosem fog elfelejteni. Most összegyűjtöttük azokat, melyeket biztosan te is átéltél már. Emlékszel még rájuk?

Visszatérne az exed? Ezekre emlékeztesd magad, mielőtt belemennél az újrakezdésbe

Szerelem
Az újrakezdés mindig kényes téma, de mielőtt fejest ugranál a békülésbe, idézd fel magadban az alábbiakat.

Te is a 2000-es években voltál tini,
ha ezek ismerősek...

Tipp
Az ezredforduló után léptél bele a tini korszakba? Ha igen, akkor ezek az események, dalok, sztárok, trendek és kütyük ismerősök lesznek. És talán kellemes emlékeket idéznek fel benned is.