A Sex and the City szereplője 2 év után végre megszólalt a zaklatási ügye kapcsán

Jason Merritt/Getty Images
Kamilla

2 éve, hogy a Szex és New York sztárját, Chris Noth-ot leírta Hollwood, mégpedig azért, mert több nő is szexuális zaklatással vádolta meg.

Akkor nemcsak egykori kollégái, de az egész filmipar hátat fordított neki. Természetesen, ahogy lenni szokott, azóta sok víz lefolyt a Dunán, ezért most először érezte úgy, hogy beszélhet az akkor történtekről.

A legfrissebb interjújában őszintén bevallotta, hogy hűtlen volt feleségéhez, Tara Wilsonhoz, de továbbra is tagadja az ellene felhozott vádakat, miszerint 2021-ben szexuálisan zaklatott két nőt, akikkel viszonya volt.

Nincs bíróság. Nincs büntetőeljárás. Nincs semmi, ami miatt felállhatnék a lelátóra, és elmondhatnám a történetemet, tanúkat kérhetnék. És vannak még abszurdabb részletek, amelyek teljesen nevetségesek, és amelyeknek egyáltalán nincs tényalapjuk. Nem szeretek erről beszélni, mert amint megteszem, a Daily Mail vagy mások kiragadnak egy részletet és a saját sztorijukat írják meg. Ezt pedig nem akarom, hogy a gyerekeim lássák.

-

A színész aztán hozzátette, hogy bár a megcsalás igaz, szerinte messze nem akkora bűn, mint amivel őt vádolták meg. 2021-ben, pont az And Just Like That premierjét követően jelentkezett két nő, akik azzal vádolták meg Chris Noth-ot, hogy erőszakkal vette rá őket a közösülésre.

forrás: Paramount Pictures/gettyimages

A sztár, akit elsősorban Mr. Bigként ismer a világ, az eset után a spinoff sorozatból is ki lett rúgva, sőt még a jeleneteit is kivágták. Felmondták a tequila márkájával kötött 12 millió dolláros szerződését, kirúgták a CBS „The Equalizer” című drámájából, és az ügynöksége is hátat fordított neki.

Chris egyébként 2012-ben vette feleségül Wilsont, akitől két gyermeke született: Orion (15) és Keats (3).

Ezt olvastad már?

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
Sztárok, akiket szexuális zaklatással vádoltak

Ha még többet olvasnál a témában!

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
Az irodában, az iskolában, a Facebookon – 5 film a zaklatásról