Itt a Bűbájos boszorkák folytatásának első előzetese: te észrevetted a hasonlóságot az eredeti és a reboot között?
Majdnem kerek 12 éve ért véget tinikorunk egyik kedvenc sorozata, a Bűbájos boszorkák, a rajongók pedig azóta is várták a folytatást. Év elején a CW-csatorna jelentette be a reboot hírét, most pedig az első előzetest is megmutatták.
Hónapok óta tudjuk, hogy készül a Bűbájos boszorkák folytatása, ám a kezdeti örömujjongást hamar csalódottság váltotta fel. Az eredeti sorozat színésznői ugyanis többször kifejezték csalódottságukat a reboot miatt, és a reakciókat elnézve már biztos is, hogy ők nem fognak feltűnni benne; még egy kisebb vendégszerep erejéig sem. Szerintük ugyanis ennek az új sorozatnak köze sincs az eredeti Bűbájos boszorkákhoz, és biztosan abban, hogy az egykori rajongókat sem tudják átverni az azonos címmel.
A CW televízió csatornát viszont nem igazán zavarta a nagy felháborodás, és belevágtak a castingba. Hamar megtalálták a három testvért alakító színésznőket, és meg is kezdték a forgatásokat. A sztoriról és a testvérek történetéről egy korábbi cikkünkben olvashatsz:
Most pedig bemutatták az első előzetest, amiből megtudhatjuk az alapsztorit, és azt, melyik lánynak milyen képessége van. Nézd meg te is a fenti videót!
A sztori szerint Mel és Maggie együtt nőttek fel édesanyjukkal, aki mindig is fontosnak tartotta az erős köteléket egymás között, de azt sosem árulta el nekik, hogy valójában boszorkányok. Az éjszakán, amikor felszabadította lányai erejét, megtámadták és meghalt; ezek után kopogtatott az ajtójukon Macy, aki Mel és Maggie elveszett testvére. Együtt kell megtanulniuk, hogyan szálljanak szembe a természetfelettivel, és hogy tanulják meg irányítani képességeiket.
Ha jól megfigyelted a képkockákat, azért néhány hasonlóságot felfedezhetsz a reboot és az eredeti történet között. Például a boszik háza is majdnem ugyanolyan, mint ahol a Halliwell-tesók éltek.
Az árnyak könyve kicsit modernebb lett, de lényegében ugyanolyan maradt.
Ahogy a padlás hangulata és berendezése sem sokat változott.
Te mit gondolsz a folytatásról? Szerinted lesz olyan jó a reboot, mint az eredeti Bűbájos boszorkák?
10 tévésorozat, amiben erős női karakterek szerepelnek