Brie Larson és vőlegénye három év jegyesség után szakítottak

Getty Images
Kerekes Vivien

Mindenki azt hitte, hogy hamarosan sor kerül az esküvőre, erre váratlanul lefújták eljegyzésüket, és szakított a sztárpár!

Brie Larson és Alex Greenwald éveken át alkottak egy párt: a férfi 2016-ban, egy tokiói utazás során kérte meg szerelme kezét. A színésznő karrierje ekkortájt kezdett beindulni, hiszen díjnyertes filmje, a Szoba miatt a kritikusok is elismerően kezdtek beszélni tehetségéről. Vőlegénye, Alex pedig mindenben támogatta őt, elkísérte vörös szőnyeges eseményeire, és elfogadta, hogy a filmezés miatt néha sok ideig kell távol lennie tőle.

Olvasd el ezt is!
Brie Larson, mint Captain Marvel – őrülten badass a csaj!

Azonban most úgy tűnik, három évvel eljegyzésük után eltávolodtak egymástól, és már nem akarták folytatni kapcsolatukat. Brie Larson és Alex ugyanis váratlanul lefújták eljegyzésüket! Egy közeli ismerősük mesélte el, hogy a páros úgy döntött, egy időre szüneteltetik kapcsolatukat, de ettől függetlenül igyekeznek közeli viszonyban maradni egymással.

Egyesek szerint már lehetett sejteni, hogy gondok vannak közöttük, hiszen Brie Larson novemberben posztolt utoljára közös képet vőlegényével. Ráadásul vörös szőnyeges megjelenéseik során testbeszédük, arckifejezésük egyaránt sejtette, hogy gondokkal küzdenek. Erről részletesen viszont egyikük sem beszélt a szakítás óta, így nem tudni, pontosan mi váltotta ki a problémákat.

Olvasd el ezt is!
Az ok, amiért Brie Larson ragaszkodott Captain Marvel szerepéhez

Brie Larson karrierje viszont nagyon beindult, így valószínű, hogy a színésznő a szerelem helyett a filmezésre fog koncentrálni egy ideig.

Nézd meg a galériánkat - 15 kép
Filmek, amiket 2019-ben muszáj látni