Szerelem és romantika a Bridgerton világában: az ok, amiért mindenkit magával ragadott a 2. évad

Azokhoz szólnék most elsősorban, akiket a Jane Austen korabeli, kosztümös filmek és sorozatok idáig még nem bűvöltek el. Ezek a sorok most éppen azért születnek, hogy megmutassam, milyen érzés egy olyan világ részesének lenni, ahol még az etikett és a tökéletes selyem fonalakból készült báli ruhákban tetszelgő, bátor hölgyeké volt a főszerep. Képzelj el egy olyan világot, ahol a kiskorodban annyira csodált hercegek és hercegnők őszintén vallanak az érzéseikről. Merülj el egy olyan univerzumban, ahol az elegancia és a romantika eggyé válva, édes meggy illatot áraszt, miközben megdobogtatja a szívedet.

Ahol a romantika sosem ér véget: a Bridgerton

Teljesen jogosan merülhet fel sokakban az a kérdés, hogy mit tud ez a sorozat? Vajon miért nyűgöz le mindenkit? Miért vágyódunk utána olyan nagyon, mintha az életünk vagy éppen a boldogulásunk múlna rajta?

A válasz sokak számára egyszerűnek tűnhet, ám mégis igen összetett. Az igazi, lábremegős, gyomorban pillangó repkedős szerelem érzését mindannyian szeretnénk megtapasztalni. Akiknek már volt szerencséjük hozzá, izgatottan fészkelődve ülnek majd le a Netflix elé és a sorozat cselekményében mindig a korábbi kapcsolatuk szépségét fogják felfedezni. Éppen ezért ez egy örömteli, vidám múltba révedés lesz számukra, nem pedig keserű nosztalgiázás.

A legnagyobb katarzist érdekes módon éppen azok fogják átélni, akik kevesebb tapasztalattal rendelkeznek a romantika terén. Heves szívkalapálásokat és forró bizsergést fognak érezni minden lopva elcsattant csóktól, miközben a történetben megjelenő kiszámíthatatlanság és izgalom egyre csak fokozódik. A néző önkéntelenül is a részese lesz minden történésnek, pár epizód végignézése után pedig legjobb barátjaként vagy éppen rég nem látott rokonaként üdvözli majd a szereplőket. Meghatódik Penelopé és Eloise őszinte barátságán, irigyli a királynő kiváltságos helyzetét, miközben egy-két könnycseppet is elmorzsol a be nem teljesülni látszó fellángolásokon.

Játszmákból és gyűlöletként feltüntetett testi vágyódásból pedig az elsőhöz hasonlóan bőven akad a második évadban is. Titkos összenézések, sötét kertekben történő légyottok és még annál is több szentimentalizmus. Erre áhítozunk, árgus szemekkel a képernyőre tapadva aggódunk a kedvenc karaktereinkért, miközben az óránk éppen elüti az éjfelet. Legyintve kattintunk rá a folytatás gombra, pedig nagyon is tisztában vagyunk vele, hogy a következő napon rengeteg a tennivalónk és nem fogunk tudni időben felkelni. Azonban a sorozat pezsgése és az életünkből annyira hiányzó rejtélyes hangulat olyan mértékben lenyűgözi a tudatalattinkat, hogy onnantól kezdve elvarázsolt módon csakis a sorozatra tudunk összpontosítani.

Átadjuk teljes valónkat a Bridgertonnak, mire a sorozat a végéhez közeledik. Az utolsó két epizódnál úgy elemzünk minden egyes kis történést, mintha képzett pszichológusok vagy éppen viselkedéselemző szakemberek lennénk. Érzékenyebbé válunk mind a saját, mind mások érzései iránt is, eközben pedig végre rátalálunk önmagunkra. Az igényeinkre és a szerelemmel kapcsolatban támasztott elvárásainkra.

Ennek a sorozatnak köszönhetően nyitottabbak lehetünk egymás felé, felfedezhetjük az igaz szerelem és a kötelességtudat közötti különbségeket, miközben ráébredünk arra, hogy a vágyódást a gyűlölettől csupán egy hajszál választja el.

Az érzések, bármilyen természetűek és erősségűek legyenek is, érzések maradnak. A közönynél és a hamis kapcsolatoknál pedig nincs is fájdalmasabb, állapítjuk majd meg sokszor krokodil könnyektől fuldokolva.

A lényegen azonban semmi sem változtathat: a Bridgerton korosztálytól, nemtől és iskolázottságtól függetlenül első pillantásra rabul ejti a szívünket és akár romantikusnak valljuk magunkat, akár nem, a szívünk menthetetlenül a sorozat főcímdalára fog ütemesen verni. Ahogyan a semmiből hirtelen feltámadó szerelem ellen, ugyanúgy a sorozatba való visszavonhatatlan belehabarodás ellen sem tehetünk semmit.

2. évad vs 1. évad

Véleményem szerint a második évad alapjaiban változtatta meg a szerelemről és a heves szenvedélyről vélt elképzeléseimet, ezzel abszolút túlmutatva az első évadon. Habár az első évadban Daphné és a gőgös herceg kapcsolata igazán túlfűtöttnek mutatkozott, számomra túlságosan a testiségről és a túlzott szexualitásról szólt, mintsem romantikáról és mély érzésekről. A második évad éppen azért izgalmasabb és édesebb, mert Miss Sharma és Anthony Bridgerton között végig érezni lehet egyfajta érzelmi kötődést, amolyan első látásra beléd szerettem stílusban. Érdekesség, hogy az Anthonyt alakító színész, Jonathan Bailey saját neméhez vonzódik, ennek ellenére viszont valósággal tapintható a köztük lévő kémia és izzás. Tökéletes színész, számomra pedig felülmúlhatatlan tehetség!

Mindezt pedig kellő romantikával fűszerezi meg az az ellentét és egyfajta gyűlölet, amelyet a kettejük közötti távolság és a kielégítetlen szexuális feszültség fémjelez. Anthony komolyságát és a házasságra való nyitottságát pedig mi sem tükrözi jobban, mint egy apró jel: a szakáll hiánya. Az első évadban igazi fiatal kujonként jelent meg mindig, most azonban a kinézetén is változtattak a film készítői, hogy biztosak lehessünk benne: Anthony Bridgerton agglegény a legnagyobb fogás a városban!

Nem tudom, ti észrevetted-e azt a különlegességet a második évadban, hogy sokkal több szín és elképesztő ruhaköltemény kapott helyet, mint az elsőben. Fodrok, izgalmas szoknyák, távol keleti beütésű lilás árnyalatok a Sharma családnak köszönhetően és egy fokkal kifinomultabb elegancia! Nem túlzok, hogyha azt írom, ez a sorozat magával ragad és egy olyan univerzumba repít, ahonnan nincs kiút, csakis a következő évad segítségével.

Amennyiben még nem láttad a Bridgerton sorozat második évadát, mindenképpen arra biztatnálak, hogyha időd engedi, add meg a szívednek azt, amire vágyik: a reményt az igaz szerelem megtalálására!

Ezt láttad már?