Még a lélegzetünk is elállt! Nem lehet elmenni Blake Lively zseniális ruhája mellett

Vittorio Zunino Celotto/Getty Images
Kamilla

Köztudott, hogy Blake Lively és Taylor Swift nemcsak ezeréves, hanem igazi barátnők is, akik a magánéletben és a munkában is folyamatosan támogatják egymást.

Az elmúlt években Taylor Swift nagyobbnál nagyobb sikereket tudhat be az albumaival. Éppen ezért sokan hihetették azt, hogy a 30 számból álló RED nevű korong újradolgozása után egy nagyobb szünetet fog tartani, ám úgy fest még nem érzi, hogy itt lenne az ideje a lazításnak. Pár napja jelentette be, hogy az „I Bet You Think About Me” című klipje november 15-én, azaz a mai nap fog debütál, de ha ez nem lenne elég, a rendezést legjobb barátnőjére, Blake Livelyra bízta, aki most először próbálhatta ki magát a kamera másik végén.

Olvasd el ezt is!
Blake Lively piros koktélruhában lépett kamerák elé, és mindenkinek ugyanaz jutott eszébe a képek láttán

A mindössze néhány másodperces ízelítőt mindketten megosztották közösségi oldalaikon, amely ugyan sok mindent nem árul el, de az biztos, hogy a két sztár összefogása sem visszafogott, sem klisés nem lesz.

Az SNL afterpartyjára egyébként közösen érkeztek, ahova Taylor egy bájos kockás szettben érkezett, míg Blake a tőle megszokott ízléses, szexi viseletet részesítette előnyben, amely tökéletesen kiemelte hibátlan alakját.

forrás: Gotham/GETTYIMAGES
Olvasd el ezt is!
3 gyerek után is csúcsformában: Blake Lively fürdőruhás képéről beszél most mindenki

Ezt olvastad már?

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
Híres nők, akik tudták, hogyan kell ízléses melleket csináltatni