Életre szóló leckét kapott Bereczki Zoltán a karantén idején

TV2
Tarapcsák Dalma

Bereczki Zoltán igazi régi motorosként ül vissza a Sztárban Sztár zsűrijébe, amire ahogy ő fogalmaz „már szüksége volt rá, mint egy falat kenyérre”.

Augusztus 30-án indul útjára a Sztárban Sztár legújabb évada a TV2-n, ahol az új versenyzők mellett egy kissé átalakult zsűri fogadja majd a nézőket – Bereczki Zoli és Papp Szabi mellé becsatlakozott Köllő Babett, valamint Kökény Attila. Az kétségtelen, hogy izgalmas hetek elé nézünk, ahogy az is, hogy kevés ennél szórakoztatóbb programunk akadhat vasárnap estére.

Olvasd el ezt is!
Ők a TV2 legsikeresebb műsorának versenyzői az új évadban

Új évad, új zsűri, új versenyzők. Mit vársz az aktuális Sztárban Sztár műsortól?

Azt nem tudom, hogy mit várhatok, inkább csak élvezem az olyan pillanatokat, mint amikor a forgatáson beléptem az öltözőbe és három perc alatt máris olyan kémia volt a zsűritagokkal, amiből érezni lehetett, hogy ez nagyon jól fog működni. Örülök a versenyzők névsorának, és annak, hogy ilyen széles palettáról válogattak a producerek. Egyrészt megismerhetek jobban olyan embereket, akik még újak ebben a televíziós műfajban, másrészt fantasztikus dolog, hogy a Youtube-tól a Katona József Színházig lehetőségük van megmutatni az előadóknak, hogy értenek a szórakoztatáshoz. Azt gondolom, hogy nem mindig azok nyújtanak csúcsteljesítményt, akiktől azt várnánk, lehet, hogy lesznek olyan meglepetések, amire nem is számítunk, hiszen nem feltétlenül a rutin vagy az eddigi pályája során szerzett tapasztalat az, ami ebben a műsorban alkalmassá tesz valakit a győzelemre.

Az már a sajtótájékoztatón is látszott, hogy nagyon közvetlen, baráti a hangulat a zsűri, illetve a versenyzők között. Ez a fajta lazaság szerinted előny, vagy hátrány a műsor folyamán?

Mindenképpen előny, hogy lazák legyenek. Ha ezt úgy vesszük, mint egy jó házibuliban, ahol előkapunk egy társasjátékot, ahol amennyire kell betartjuk a szabályokat, miközben mindenki győzni akar, ugyanakkor közben nagyokat röhögünk, szerintem mindenkinek a javára válik.

A zsűriben ülni egész más, mint a színpadon állni. Nem hiányzik a versenyzés izgalma?

Ha már kétszer nem lehet indulni a műsorban, akkor legalább így újraélhetem, és első sorból nézhetem végig a többiek produkcióját. Innen sokkal jobban látszanak azok a gesztusok, hogy ki, milyen attitűddel jön ebbe a műsorban, és hogyan áll az adott produkcióhoz.

Olvasd el ezt is!
Tóth Andi és Szabó Ádám megerősítették a hírt: már nincsenek együtt

Minden téren beindult nálad újra az élet?

Minden téren nyilvánvalóan nem, hiszen a korlátozások ránk is vonatkoznak, de mondhatjuk, hogy lightosan beindult – egy pici színház, egy pici koncert van. Minden ilyen esemény, mint egy falat kenyér, úgy hiányzott az előadói lelkünknek.

Van olyan pozitív hozadéka a karanténnak, amit magaddal tudsz vinni az elkövetkezendő időszakra?

Nagyon nagyot pihentem. Volt is egy időszak, amikor már nem tudtam eldönteni, hogy azért csinálom, amit csinálok, mert muszáj, vagy mert még mindig érdekel a dolog. Kissé vegyes érzések kavarogtak bennem. De abban a pillanatban, hogy nem lehetett csinálni, kiderült, hogy egy jó nagy pihenő után nagyon vágyom vissza ebbe a fajta alkotásba. Szükségem van arra az impulzusra, amit akár egy élő műsor, vagy élő közönség tud adni. Továbbá tisztába kerültem azzal is, hogy mennyire fontos, hogy a saját kis környezetemet is rendben tartsam. Nem biztos, hogy az embernek sokkal több munkát kell vállalnia, mint amennyit az adott pillanatban elbír és érdemes inkább lassabb tempóban haladni mindennel. Jó látni, amikor a kezed nyoma mindenhol megmutatkozik.

Ha ténylegesen beindul újra az élet, szerinted akkor is könnyű lesz tartani magad az új tervekhez?

Részben elhatározás kérdése, részben pedig sodor az élet. Vannak dolgok, amikbe az ember újra és újra beleszalad még akkor is, ha már van bőven tapasztalata. De azt gondolom, hogyha jön az iskola, nem lesz új lezárás, akkor az ebből a szempontból egy picit könnyebb lesz. Amikor a gyerekek, illetve mindenki a környezetedben újra munkába áll, akkor nem rád várnak otthon, hanem szépen mindenki szépen teszi a dolgát. Nyilván kell egy fék, illetve tudni kell nagyon okosan gazdálkodni az energiánkkal. Most nagyon élvezem, hogy sokat vagyok a szeretteimmel.

És ezt láttad már?

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
8 híresség és kedvenc könyveik