Tóth Andi és Szabó Ádám megerősítették a hírt: már nincsenek együtt

Instagram/szaboadam
Tarapcsák Dalma

Az egykori sztárpár tagjai a Sztárban Sztár új szériájában küzdenek egymás ellen az elkövetkezendő hetekben.

Már hetekkel ezelőtt szárnyra kelt a hír, hogy Tóth Andi és Szabó Ádám szakítottak, ám ez idáig ezt egyikük sem erősítette meg. A mai napon azonban a Sztárban Sztár sajtótájékoztatóján szinte egymás után jelentették be mindkettejük nevét az új versenyzők között, így adta magát a kérdés, amit a show műsorvezetője, Tilla fel is tett nekik a nagyközönség előtt: most akkor mi igaz a hírekből? Előbb Andi ragadott mikrofont és erősítette meg a sztorit, hogy valóban nem alkotnak már egy párt, azonban nagyon barátilag váltak el, majd minderre Ádám is ráerősített. Ugyanakkor az is kiderült, hogy amikor a csatorna felkérte őket a műsorra, még egy párt alkottak.

Azonban mindkettejük profizmusán látszott az első hivatalos közös megjelenés alkalmával, hogy valóban helyét tudják kezelni a köztük történteket. Az elkövetkezendő időszak pedig jó sok munkáról fog szólni, hiszen olyan sztárokkal versenyeznek majd a műsorban, mint Pély Barna, Péter Szabó Szilvia, Horváth Boldizsár, Curtis, Miss Mood, Fésűs Nelly, Molnár Tamás, Vastag Csaba, Opitz Barbara, illetve Pálmai Anna. A versenyzők már javában készülnek a műsorra, amelynek első adása augusztus 30-án kerül adásba.

És ezt láttad már?

Nézd meg a galériánkat - 15 kép
Hollywood legbotrányosabb szakításai