Harry és Vilmos nagy békülése: Fény derült arra, ki kezdeményezte a közös megjelenést

Chris Jackson/Getty Images
Kamilla

Richard Kay író és újságíró árulta el, hogyan sikerült összehozni Vilmos hercegnek és Harrynek a közös találkozót feleségeikkel.

A hétvégén sor került arra, amire évek óta nem: a két testvér, valamint Meghan és Katalin együtt léptek kamerák elé! A szakértő szerint Vilmos volt az, aki üzenetet írt öccsének, amelyben megkérdezte, hogy csatlakoznának-e hozzá és Katalinhoz Windsorban, ahol az emberek virágokkal és képekkel emlékeztek meg a nemrég elhunyt királynőről. Bár többen is azt rebesgették, hogy Károly utasította fiát erre, úgy fest, Vilmos saját döntése volt, hogy békejobbot nyújt öccsének.

Olvasd el ezt is!
II. Erzsébet királynő cseppet sem hétköznapi élete fotókon

A négyesről készült képek kicsit olyan érzést sugalltak, mintha vissza lett volna forgatva az idő kereke, amikor még mind a négyen jókedvűen és örömmel voltak egymás társaságában. A királyi család nagy rajongói és a fotósok szerint is olyan volt, mintha a királyi fivérek két éve megszűnt testvéri köteléke újra megerősödne. Ettől függetlenül Harry többször is feszültnek tűnt, amikor fogadták a nagymamájuk, II. Erzsébet halála miatti részvétnyilvánításokat a tömegtől a windsori kastély kapuja előtt.

Olvasd el ezt is!
Archie herceg, Lilibet hercegnő lehet: Nagy változások, amik bekövetkeznek most, a királynő halála után

A kölcsönös testvéri szeretetük nagyon sok erőt adott Vilmosnak és Harrynek édesanyjuk, Diana elvesztését követően, ami felnőttkorukban is megmaradt. Meghan színrelépésével viszont rohamosan változni kezdett a fivérek közötti kapcsolat.

A királyi családtól való hivatalos elszakadásuk pedig úgy tűnt, egy életre megmérgezte Vilmos és Harry viszonyát. A két házaspár bő 45 percet töltött a tömeggel, ami sokakban felidézte azt a pillanatot, amikor a testvérek a Kensington-palota előtt köszöntötték a gyászolókat Diana tragikus halála után.

forrás: Chris Jackson/Getty Images

Még a sétájuk végén is megmaradt az összetartozás érzése. Mind a négyen ugyanabba a kocsiba szálltak be, és együtt indultak el Frogmore Cottage irányába, ahol Harry és Meghan otthona található. Joggal merült fel ezek után az emberekben, hogy ez vajon a királynő miatt történik vagy tényleg kibékülnek végre egymással?

A békülésre mutató bizonyíték, hogy Vilmos javaslatára kaphatja meg Harry és Meghan két gyermeke, Archie és Lilibeth a herceg és hercegnői címeket. Viszont a hétvégén megrendezett családi vacsorán megint mást olvastak ki a bennfentesek:

Aznap este két vacsorát rendeztek a királyi birtokon, és egyértelmű volt a megosztottság: az egyik az új királynak és az örökösének, a másik a család többi tagjának szólt.

- árulta el a forrás.

Szombatra az események gyorsan felpörögtek: III. Károly király letette a koronázási esküt, Skóciában pedig Anna, András, Eduárd és gyermekeik mondtak köszönetet a gyászolóknak, akik összegyűltek, hogy leróják tiszteletüket Balmoralban. Felmerült az a hír is, hogy Lilibet és Archie szintén az Egyesült Királyságba érkezhetnek a királynő temetésére, amit egy hét múlva, hétfőn fognak tartani.

Olvasd el ezt is!
Harry herceg megható szavait Erzsébetről nem lehet könnyek nélkül kibírni

Ezt olvastad már?

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
II. Erzsébet királynő legviccesebb pillanatai