Az ELTE kutatói keresik az ország legidősebb kutyáit

Chikán Erika Photography
B. Krisztina

A Szenior Családi Kutya Program egy 5 éves kutatási projekt, mely 2016-ban indult az ELTE Etológiai Tanszékén.

A kutatás fő célja egy olyan módszertan kidolgozása viselkedési, genetikai és idegtudományi szinten, amely kutyáknál is mérhetővé teszi a kognitív hanyatlást, segíti a családi és munkakutyák egészséges élettartamának meghosszabbítását, és egyúttal az emberi öregedés nemkívánatos folyamatainak megértéséhez is hozzájárul.

A program keretén belül most kifejezetten matuzsálemi korban lévő kutyákat keresnek, hogy minél jobban megismerjék a kutyák öregedése mögött húzódó folyamatokat. Az idős kutyák DNS-e segíthet megállapítani például, hogy mely gének felelősek azért, hogy egy kutya ilyen magas kort él meg. A kutatásban résztvevőknek mindössze annyi a feladatuk, hogy az ELTE munkatársát fogadják otthonukban és lehetővé tegyék a DNS mintavételt.

Matuzsálem korúnak az alábbi kutyák számítanak:

  • kis testű (15 kg alatt) - elmúlt 20 éves
  • közepes vagy nagytestű (15-45 kg) - elmúlt 16 éves
  • óriás méretű (45 kg felett) - elmúlt 11 éves

Amennyiben olyan szerencsés vagy, hogy négylábú barátod megérte ezt a kort, úgy most bizony sokat tehetsz a tudományért is. Jelentkezz a projektre az alábbi e-mail címen:

matuzsalem.project@gmail.com

További információk: https://kutyaetologia.elte.hu/