„Még nem gyógyultam meg” - fedte fel titkait Angelina Jolie egy interjúban

Eamonn M. McCormack/Getty Images
Kamilla

A színésznő mély őszinteséggel beszélt exférjéről, arról, hogy nem tartja magát kellően jó anyának, és arról is, hogyan érinti az idő múlása.

Angelina Jolie a brit Vogue márciusi címlapján szerepel, amelynek hasábjain egy mélyinterjú olvasható a sztárral, aki egy hosszú és nehéz váláson van túl Brad Pitt-tel. A két színész 2006 óta alkotott egy párt, 2014-ben házasodtak össze, majd 2016-ban Angie beadta a válópert.

A 10 évig tartó kapcsolatnak azonban csak 2019-ben lett hivatalosan vége, amikor kimondták a válást. Angelina és férje hat gyermeket neveltek együtt, látszólag nagy egyetértésben, de a szerelmük mégis zátonyra futott. A Vogue interjúban a Demóna sztárja elárult pár magánéleti titkot, hogyan látja most a dolgokat.

Nem akartam, hogy a gyerekek távol kerüljenek az apjuktól, ezért egy tőle 5 percre lévő birtokra költözünk. Nem biztos, hogy jó ötlet volt, de nekik a legjobb megoldást kerestem. Az elmúlt évek iszonyat nehezek voltak, arra koncentráltam, hogy a családom meggyógyuljon ebből a helyzetből. Lassú folyamat ez, nem tartok még a végén, de szeretnék újra teljesen boldog lenni. Lassacskán tér vissza belém az élet, úgy érzem. Mindenesetre jól érzem magam, és kiegyensúlyozott negyvenes nő vagyok, ami talán azért is van, mert édesanyám nem élte meg ezt a kort. Én egyfajta győzelemnek tekintem már, hogy itt lehetek.

-
Olvasd el ezt is!
Brad Pitt legutóbbi cselekedetével bebizonyította, hogy hatalmas szíve van

Az interjúban kérdezték az anyaságról is, amire azt mondta, nem egészen így képzelte el magát, mivel ő sosem tudott a fenekén megülni. Furcsa számára, hogy ilyen „minta anya” lett, bár továbbra sem érzi magát elég jónak, és ez kemény munka, ami persze a gyerekeknek köszönhető.

Ha kíváncsi vagy, mely sztárok utálják Angelina Jolie-t, akkor kattints a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Sztárok, akik ki nem állhatják Angeline Jolie-t