Angelina Jolie felvette a kesztyűt! Az internet szerint új tetoválásával keményen beszólt Brad Pittnek

Getty Images
Fanni

Már semmin nem lepődünk meg...

Az egész világ ledöbbent, amikor 2016-ban robbant a hír, miszerint Hollywood elsőszámú álompárja, Angelina Jolie és Brad Pitt 11 együtt töltött év után különválnak. Amikor pedig azt hittük, hogy már nem lehet rosszabb, akkor jött a következő sokk, az elválás ugyanis kicsit sem volt békés; Angelina családon belüli erőszakkal vádolta meg Bradet, aki szerinte az alkohol problémái miatt sokszor volt agresszív és erőszakos, még közös gyerekeikkel is.

Az egykori házaspár tagjai ezután érthető módon nem igazán maradtak jó viszonyban, Angelina (vagy inkább a tetováló művésze) pedig most újra felszakította a rajongók sebeit. Történt ugyanis, hogy a hírességek által nagyon kedvelt New York-i Bang Bang üzlet sztártetoválója, Mr. K megosztott egy képet az Instagramján, amin azt látjuk, hogy Angelina Jolie mindkét középső ujjára tetováltatott valamit (azt, hogy mit, azt sajnos nem tudjuk, mert szándékosan ki van takarva).

A tetováló művész egyébként ezt írta a poszthoz:

„Még mindig nem hiszem el, hogy tényleg megfogtam a kezét és tetováltam... Találjátok ki, mi van a kezein?”

A rajongók között pedig azonnal elindultak a találgatások, és nem meglepő módon a legtöbb ember arra tippelt, hogy ez egy durva beszólás Bradnek (hiszen a középső ujjairól van szó), akit ezzel el akar küldeni egy melegebb éghajlatra.

A tetoválóművész aztán végül maga is kommentelt a kép alá, hogy lenyugtassa az embereket

„SEMMI köze nincs a tetoválásnak Brad Pitthez!”

Azt persze nem tudhatjuk biztosan, hogy Mr. K csak a drámát akarta-e megakadályozni, ami a posztja alatt kibontakozott, vagy a tetkónak tényleg nincs semmi köze Bradhez... Ha kiderül, mindenképpen megírjuk!

Ha szereted Angelinát, akkor tuti, hogy kíváncsi vagy a nevelési elveire is, ugye? Akkor katt a galéirára!

Nézd meg a galériánkat - 4 kép
Angelina Jolie nevelési elvei