A csúf igazság! Kiderült a kanadaiak kíméletlen véleménye Meghanról és Harry-ről
Meghan és Harry örülnek, hogy zöld utat kaptak Kanadába, na de mit szólnak a helyiek?
Egészen elképesztő eredményre jutott egy friss felmérés Kanadában Meghan hercegnével és Harry herceggel kapcsolatban. Tény, Erzsébet királynő engedélyt adott nekik, hogy kiváljanak a brit királyi családból, ám a Kanadaiakat senki nem kérdezte meg erről, vagyis de, most megkérdezte, a számok pedig magukért beszélnek.
A Daily Mail szerint egy helyiek között végzett kutatás szerint a kanadaiak háromnegyede, egészen pontosan a megkérdezettek 77 százaléka érzi úgy, hogy nem kér a Megxitből, és egyáltalán nem akarja állni adójából a páros biztonságáért havonta kiállított számlát, hiszen itt már nem a királynőt képviselik.
Az egyébként továbbra sem világos, milyen szintű védelmet kap majd az országban Harry és Meghan, és ki fog fizetni érte, bár a kanadai kormánynak jogilag kötelező lenne védelmet biztosítani számukra a státuszuk miatt. Ahogy az is látszik, hogy a párnak erősen szüksége lenne a biztonsági szolgálatra, hiszen alig néhány napja a hercegnek kellett rendet vágnia a paparazzik között.
Addig is keresik álomotthonukat, ha minden igaz, ez az ingatlan lesz a család bázisa!
Ebbe a mesebeli otthonba tervez költözni Meghan és Harry