Hihetetlen! Börtönbe került a Pretty Little Liars színésze

Kerekes Vivien

És még dühkezelési tanfolyamra is járnia kell az eset miatt.

A sorozat véget ért tavasszal, a színészek pedig hamarosan teljesen új szerepekben próbálhatják ki magukat. Troian Bellisario például egy saját maga által írt filmben meséli el, milyen volt megküzdenie az anorexiával, míg a sorozat Jenna Marshalja hamarosan együtt szerepel a Harry Potterből megismert Tom Feltonnal. Azonban nem mindenkinek alakult ilyen jól a karrierje; a PLL egyik szereplőjét ugyanis 180 nap börtönbüntetésre ítélték.

Olvasd el ezt is!
Hoppá! Mégiscsak kiderül egy érdekes részlet a PLL-fináléból: ezt a jelenetet törölték a sorozatból

Talán még te is emlékszel Andrew karakterére: ő volt az a srác, aki segített Spencernek tanulni (és gyógyszereket szerezni), majd miután egyre gyanúsabb lett, hogy ő a titokzatos A, felszívódott. A sorozatban egyébként azóta sem derült ki, hova tűnt és milyen szerepe volt az egész történetben.

A színészt, Brandon Jonest azért ítélték börtönre, mert tavaly fegyverrel a kezében fenyegette meg a szomszédját. A bíróság most döntött az ügyben, és a 180 nap fogság mellett három év próbaidőt és 30 nap közmunkát kapott, valamint dühkezelési tréningre is járnia kell.

Brandon nem nyilatkozott az ítélettel kapcsolatban, de tavaly annyit mondott, hogy veszélyben érezték magukat a barátnőjével, mert a szomszéd az ő udvarukban tartózkodott, ezért fenyegetőzött fegyverrel.

Olvasd el ezt is!
Végre kiderült, hogy jutottak ki a Pretty Little Liars-anyukák a pincéből

Te is imádtad a sorozatot? Akkor meg fogsz lepődni, mennyire sokat változtak a szereplők a kezdetek óta!

Nézd meg a galériánkat - 11 kép
Ennyit változtak a Pretty Little Liars sztárjai az első évad óta!